Új autó segíti a berekböszörményi polgárőröket

Átvették az új gépjárművet
Átvették az új gépjárművet - © Fotó: Vmirjáncki József
Berekböszörmény – Ünnepélyes keretek között kapta meg a településen 25 éve működő és jelenleg 38 tagot számláló polgárőr egyesület a tevékenységüket segítő új személygépkocsit.

Bakné Méhes Éva, az egyesület elnöke a jelenlévőknek elmondta, hogy a berekböszörményiak igénylik a polgárőrök tevékenységét, a településen átmenő megnövekedett forgalom, valamint az országhatár közelsége miatt is. Ha a lakosok látják a szolgálatot teljesítő polgárőröket, nyugodtabbak, biztonságosabban érzik magukat.

Tóth Attila, az Országos Polgárőrszövetség alelnöke a jelenlévőknek elmondta, hogy a megyében összesen 25 csoport kapott a berekböszörményihez hasonló gépkocsit munkájuk könnyítése érdekében. A több mint 6 millió forintos jármű is azt igazolja, hogy a döntéshozók is komolyan számítanak a polgárőrök munkájára, amelyhez minden segítséget megkapnak.

HBN–VJ








hirdetés