Úgy érezte, szüksége van a váltásra

Váradi János
Váradi János - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Váradi János januártól Győrben, a Gladiátor Akadémián edzősködik majd.

Hosszú éveken át volt hangos a nevétől a hajdú-bihari sajtó: először versenyzőként szállította a jobbnál jobb eredményeket Debrecennek, majd pedig trénerként és a megyei ökölvívó-szövetség elnökeként folytatott munkájával vívott ki elismerést.

Váradi János meghatározó alakja volt a magyar ökölvívó életnek, ám mostanában kevesebbet lehetett róla hallani. Éppen ezért beszélgettünk el vele – a Hajdú-bihari Naplónak adott interjúban Váradi többek között elmondta, mi a helyzet most vele, és hogy miként látja szeretett sportága jelenlegi helyzetét.

Az utóbbi időben eltűnt szem elől. Mivel telnek a napjai manapság?

Váradi János: Hajdúszoboszlón, a Papp László Akadémián dolgoztam 2014-től ez év februárjáig. Miután onnan eljöttem, tartottam egy kis szünetet, de január elejétől Győrben, a Gladiátor Akadémián leszek edző. A leendő tanítványaimmal már találkoztam, örömmel fogadtak, ők is várják a közös munkát, nem csak én. Úgy érzem, jót fog tenni az új környezet, szükségem van a váltásra. Anno Nyíregyházáról is azért tettem át a székhelyem Debrecenbe, mert kellettek az új kihívások – ezúttal is így van.

Napjainkban a labdarúgás az egyik legközkedveltebb sportág a gyerekek körében. Mivel lehetne őket az ökölvívás irányába terelni?

Váradi János: Többször tartottak már Debrecenben is Nagy Sportágválasztó Napot, melyen sok fiatal érdeklődött a boksz iránt. Rengeteg jelentkezési lapot kiosztottam, ehhez képest lényegesen kevesebben jöttek el edzésre. Ennek számos oka lehet, talán a szüleik otthon mást javasoltak, vagy akármi. Akit nem érdekli az ökölvívás, azt úgysem tudjuk rábeszélni. Viszont úgy hiszem, a tréningek szórakoztatóbbá, érdekesebbé tételével lehetne megtartani azokat a gyerekeket, akiknek van affinitásuk és kedvük a bunyóhoz. Ezt a felfogást képviseltem eddig is, és Győrben is erre törekszem majd.

Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

Ha meghallják a nevét, Ön szerint mi jut az emberek eszébe először? Az olimpiai bronzérme, a megyei ökölvívó-szövetség elnökeként végzett tevékenysége, az edzői pályafutása, vagy esetleg hogy legyőzte Kovács Istvánt?

Váradi János: Attól függ, ki hallja. Egy hetedikes, nyolcadikos fiatal például már nem biztos, hogy tudja, ki vagyok, az idősebb korosztály viszont emlékszik még a moszkvai szereplésemre, vagy más nemzetközi sikeremre. A megyei ökölvívó-szövetség elnökeként folytatott munkám bizonyára inkább a hajdú-bihariakban maradt meg, főként a Bocskai-emlékversenyek kapcsán, hiszen tizenöt éven át vagy én szerveztem, vagy segédkeztem a lebonyolításában. Trénerként pedig biztos azokban a gyerekekben hagytam nyomot, akik hozzám jártak foglalkozásra.

És Ön, mire gondol vissza a legszívesebben?

Váradi János: Minden területről, korszakból vannak szép emlékeim. A sportolói pályafutásomból természetesen az olimpiai bronzérem a legértékesebb, de hasonlóan nagy öröm, hogy edzőként sok gyerekkel megszerettettem az ökölvívást, például az Aranykesztyű Bokszklubban.

Az eddigi tanítványai közül ki volt a legnagyobb tehetség?

Váradi János: Én indíthattam el pályafutásán Kalucza Norbertet, aki magyar bajnokságon és Bocskain is győzött, illetve olimpikon is volt, nemrég pedig megnyerte első profi meccsét Szlovákiában. Eredményei alapján ő a legkiemelkedőbb, akivel dolgom volt. Az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy mikor láttam, milyen nagy reménység, átadtam a DVSC-nek, ahol megvoltak azok a lehetőségek, melyekre neki szüksége volt.

Hogy látja a magyar ökölvívás jelenlegi helyzetét?

Váradi János: Ha kimondottan az élsportot nézzük, akkor sajnos azt kell látnunk, hogy egyelőre senki se szerzett kvótát a riói ötkarikás játékokra – de erre persze még megvan az esély. Az utánpótlás-nevelésben viszont elindult valami, folyamatosan fejlesztik, régiókat hoztak létre, és próbálják népszerűsíteni a sportágat. Az akadémiákon is jobbára komoly munka folyik, ami reméljük, idővel beérik. Statisztikai adatok nincsenek a birtokomban, így világviszonylatban nem tudom elhelyezni a magyarokat, de azért az egyértelmű, most nem olyan erős a honi mezőny, mint anno. Ennek az egyik oka, hogy nem elég széles a bázis, kevés a versenyző, így nyilván a kiválasztás is nehezebb. Másrészt, a legtöbb helyen a nemzetközi igényeknek megfelelően kellene oktatni az ökölvívást, illetve az sem elhanyagolható tény, hogy külföldön, ahol a tudományos anyagokat is beépítik a képzésbe, sokkal dinamikusabban fejlődik a sportág. Papp László alkalmazta a favágást, mások is használták, ők aztán továbbléptek, mi pedig még a favágást sem vesszük igénybe.

Fotó: Molnár Péter Fotó: Molnár Péter ©

Komolyabb változások történek az amatőr ökölvívásban 2013-ban. Ezek közül az egyik, hogy új pontozási rendszert vezettek be, ami viszont nem minden esetben váltja be a hozzá fűzött reményeket. Erről mit gondol?

Váradi János: Mindig próbálják javítani a pontozási rendszert, ebből a szempontból az egyik legszubjektívebb sportág a miénk, mert ha valaki nem kiütéssel zárja le a meccset, akkor a pontozóbírók döntik el, ki a győztes. Nyilván a jó szándék vezérli azokat, akik kitalálják a módosításokat, azt szeretnék, hogy minél korrektebb legyen az ökölvívás. Azonban még így is előfordulhat, hogy nem az nyer, akinek kellett volna. Ez egy ilyen sportág, éppen ezért igyekezni kell, hogy ne legyen kétséges, ki a jobb. Velem is megesett már hasonló, még a ’83-as Eb-n, mikor jogtalanul Petar Leszovot hozták ki győztesként. Ilyen azért ma már nem történhetne meg, de persze ha valamit nagyon akarnak…

Közeledik a Bocskai-emlékverseny, amelyet évekig Ön rendezett. Mit gondol erről a viadalról, sokak szerint már közel sincs akkora presztízse, mint régebben.

Váradi János: Nem nagyon illeszkedik ez a megmérettetés a versenynaptárba, talán érdemes lenne átgondolni, mikor tartják. Akkor lehetne nagyobb vonzóereje, ha például a 2016-os Bocskain kvalifikálni lehetne az olimpiára, vagy a jövőben egy Eb-re, esetleg vb-re. Ha ezt el tudná érni a Magyar Ökölvívó Szövetség a várossal karöltve, akkor valószínűleg még értékesebb lenne, mint amilyen most.

Figyelemmel kíséri a nagy világeseményeket, van most kedvence?

Váradi János: Inkább a profi mérkőzéseket szokták közvetíteni, így jobbára azokat tudom nézni. A magyarok közül Bacskai Balázs, Varga Miklós és Csóka Nándor áll a legközelebb hozzám, tőlük eredmény is várható, valamint nekik a személyiségük is izgalmasabb. A profiktól Muhammad Ali és Sugar Ray Leonard lopta be magát a szívembe, a jelenleg is aktívaknál pedig Mayweathert tartom a legtöbbre – az ő küzdőstílusuk látványosabb. A Klicsko fivérek küzdőmódja viszont sosem tetszett, ki merem jelenteni, hogy csak a méreteik miatt tudnak olyan eredményesek lenni. Volt, mikor rám is azt mondták, egysíkú vagyok, mert bementem a szorítóba, minél hamarabb el akartam dönteni a meccset. Az volt a filozófiám, hogy nem úgy akarok megnyerni egy meccset, hogy ütök százat, és 99-et visszakapok, hanem csak hogy tízet ütök, és egyet kapok vissza. Én így készültem, ehhez alakítottam a technikai tudásomat, a fizikai felkészülésemet és a taktikámat. Az már más kérdés, hogy nem ezt oktatom, mert figyelembe veszem a tanítvány személyiségét és erre építve alakítom a küzdőmodorát.

– Szabó Dóra –








hirdetés