Üdítő színfoltok lendítik tovább…

Akt.:
Bánk bán és Gertrúd a darab fontos párbeszéde közben
Bánk bán és Gertrúd a darab fontos párbeszéde közben - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Mintha a művészek „hoznák a kötelezőt”, és nem fektetnek pluszenergiát az előadásba.

A csaknem tíz évvel ezelőtti, 2008-as Vidnyánszky Attila rendezte Ős-Bánk után idén a Csokonai Nemzeti Színház a Nádasdy Kálmán által átdolgozott, az eredetihez képest redukáltabb Bánk bánt tűzte műsorára. A legfontosabb, „nagybetűs” nemzeti operánk színrevitelét, bárhol fogjanak is hozzá, mindig óriási várakozás övezi. Nem volt ez másként itt, Debrecenben sem.

A nemzetéért felelős közméltóság és a magánéleti krízist átélő férfi kettősségének végig jelen kellett volna lennie
Gyürki Katalin

Vérszegény kezdés

Amikor az első felvonás kezdetén felgördül a függöny, Gyarmathy Ágnes Munkácsy-díjas díszlet- és jelmeztervező alkotása, az autentikus, egy középkori várpalota hangulatát és elemeit (kapuit, lépcsőit, boltíveit) hűen vissza­adó alkotása elkápráztatja a nézőt. A látvány mint felütés még nagyobb várakozást kelt a publikumban, s abban is mindenképp segít, hogy vissza­repüljünk a Bánk bán történéseinek idejére, a 13. századba. A díszlet hatásossága ellenére azonban a művészek énekét és játékát hallva-látva kissé csalódnunk kell: itt az első részben egyszerűen nem érezzük azt a drámai feszültséget, azokat a csomópontokat, amelyek el kéne, hogy indítsák Bánk lelkében a lavinát.

A királyné Gertrúd bálján a tömegjelenet hatástalan, Ottó csábítása (Biri Gergely) pedig Melinda (Rendes Ágnes) felé erőtlen, mindenfajta „kémiától” mentes. Hiába a kitűnő térbeli elosztás, mely szerint a földszinti – a királyné híveiből álló – bálozó tömegből Petúr bánnal az élen (Jekl László) az emeletre felszaladva válnak ki az országot és a magyar politikai életet a meráni befolyástól féltők, hogy ott szervezkedjenek Gertrúd ellen, nem mozdul meg semmi. Amikor a hadjáratot vezető királyt helyettesítő nádor, azaz az országjáró körútjáról hazahívott Bánk találkozik Petúrral, s az összeesküvés jelszavaként utóbbi szájából elhangzik a Melinda név, szintén nem érezzük, hogy a bánban gyanú, fájdalom, féltékenység, az ország sorsa, illetve a felesége sejtetett viselkedése kapcsán bármi elindulna. További nagy probléma, hogy hiába a Nádasdy-féle szöveg, itt, az első felvonásban szinte egyetlen szereplő éneke mögül sem halljuk ki teljesen a szavakat. Ha nem ismernénk a történetet, bizony az egyébként gyönyörű énekhangokat hallva igen nehéz lenne követnünk az előadást. Olyan az egész, mintha a művészek „hoznák a kötelezőt”, s semmi plusz energiát nem fektetnének az előadásba.

A fordulat

Az első felvonás vérszegénysége után a második rész elején szinte az előadás megmentőjeként érkezik Tiborc szerepében Wagner Lajos. A szegény sorsú, öreg paraszthoz illő parókájában, a kissé meggörnyesztett hátával, a barna, nincstelenségre utaló kabátjában, azaz a találó jelmezbe bújtatva hitelesen képviseli a Bánk felé panasszal élőket, s amikor énekelni kezd, rajta látjuk először az este során a mély drámaiságot. Hogy ő tényleg belepusztul a nélkülözésbe, az országa sorsának féltésébe, és abba is, hogy bár szégyelli, de mégis segítséget kell kérnie. Az ő énekhangja mögül végre kihalljuk a szöveget, tisztán értjük híres panaszdala minden egyes szavát. De itt „csillan fel” először Biberach (Donkó Imre) ármánykodó jelleme is, amikor hátulról beosonva közli Bánkkal: „gyászhírt hozok, Ottó meggyalázta nőd”. Csakhogy a második felvonás további részében újra azzal kell szembesülnünk, hogy bizony az az átkozott „kémia” nem működik. Sem Melinda és Bánk között nem érezzük ezt, amikor a meggyalázott nő férje bocsánatáért könyörög, aki átkot mond gyermekükre. Sem a következő jelenetben, Bánk illetve Gertrúd között, akik ellenségei ugyan egymásnak, mégis mint nő és mint férfi is hatniuk kéne egymásra. Gertrúd és Bánk nagyon fontos, a nő leszúrásával végződő párbeszédéből szintén nem hallunk ki egyetlen szót sem.

A gyermek ereje

Ám, ahogy a második felvonást Tiborc megmentette, a második és harmadik felvonásban egyaránt feltűnő gyermek, Melinda, valamint Bánk Somájának (Torma Kevin Márk) megjelenése szintén üdítő színfolt az előadásban. A kisfiú ugyan egyáltalán nem szólal meg, de egyszerűen oda kell rá figyelni. Jelenléte nemcsak a nézőknek könnyebbség és felüdülés, hanem láthatóan a Melindát alakító Rendes Ágnesnek is. Ha Bánk felé nem is működik a „kémia”, a kisfiú iránti anyai szeretetet tökéletesen közvetíti a játékával. Mivel a fia erősebb hatással van rá, mint a férje, a megőrülését is sokkal inkább a gyermekét féltő anya, nem pedig a meg­gyalázott feleség őrületeként tudjuk értelmezni.

A befejezés felemelő

Az előadás mindezen hiányosságai ellenére a záró jelenet, vagyis az, amikor a Bánk által meggyilkolt Gertrúd nyitott koporsója mellé Tiborc mint hű szolga betolja a halott Melindát, valóban megható és megindító. Itt érezzük először hitelesnek Bánk szavait: „Nem gyilkos voltam, hanem bíró”, s itt látjuk először valóban mélyen megrendülni. Legalább itt, a végén. Csak az a probléma, hogy a nemzetéért felelős közméltóság és a magánéleti krízist átélő férfi kettőssége, folytonos hezitálás mint a dráma központi eleme, lényege, végig jelen kellett volna legyen a két és fél órás előadás közben a Bánkot alakító művész játékában. Itt, a darab végén ez már szintén csak üdítő színfoltként tud megjelenni.

– Gyürky Katalin –


Alkotók

Szereplők:

Bánk bán: Kiss B. Attila; Ottó: Biri Gergely; Melinda: Rendes Ágnes; Tiborc: Wagner Lajos; Gertrúd: Bódi Marianna; Petúr: Jekl László; II. Endre: Cser Péter; Biberach: Donkó Imre; Királyi tiszt: Böjte Sándor; Zászlós: Udvarhelyi Péter; Soma: Torma Kevin Márk; Táncosok: Eperjesi Anikó, Steuer Tibor;

Díszlet- és jelmeztervező: Gyarmathy Ágnes

Rendező: Gemza Péter