Tűzvész Horvátországban – Egy szemtanú szerint mindent átjárt a pernye és a füst

Zágráb/Budapest, 2012. július 24., kedd (MTI) – Az apartmanokat füst és pernye járta át, a szabadban csak arcra szorított törölközőn át lehetett levegőt venni a közeli erdőtűz miatt – mesélte a horvátországi Selcében nyaraló egyik magyar férfi kedden az MTI-nek.

Molnár Gergely elmondta: hétfőn először csak a tengerparti főútvonal túloldalán lévő hegyekből feltámadó füstöt látták, ami később beterítette az Adria parti települést. A szállodai apartmantelepen nyaraló fiatalember hozzátette: a közvetlenül mellettük lévő Selce kempinget és egy másik szállodát kiürítettek a hatóságok, nekik azonban nem kellett elhagyniuk a szálláshelyüket.

A településről azonban nem lehetett kimozdulni, a szúrós füst miatt a szabadban csak az arcukra szorított törölközőn keresztül tudtak lélegezni. Nyaralójukat teljesen átjárta a füst, többször kellett az épületen belül feltakarítani a beszálló pernyét, pedig ablakot nyitni nem lehetett éjszaka sem.

Molnár Gergely hozzátette azt is, hogy kedden kora reggeltől folyamatosan hordják a tengerből az oltóvizet a speciális tűzoltórepülők. Már nem látszik a sűrű füst sem az út túloldaláról, és a tengerpart felőli oldalon is kitisztult a levegő.

A horvát katasztrófavédelem keddi közlése szerint délelőtt 10 órára sikerült négy oltórepülővel megfékezni a Selce, Crikvenica és Bribir térségében lángoló erdőtűz továbbterjedését. A helyszínen 85 járművel 345 tűzoltó és mintegy 100 katona dolgozik még az oltáson.

MTI