Tűzoltóadomány Hargita megyei településeknek

Tűzoltóadomány Hargita megyei településeknek
© Fotó: Matey István
Debrecen – A Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) gépjárműfecskendőket adományozott a romániai, Hargita megyei rugonfalvai református egyházközségnek és a bögözi önkéntes tűzoltóságnak. A gépkocsikat Dobson Tibor dandártábornok, az MTSZ elnöke pénteken adta át Debrecenben.

Dobson Tibor emlékeztetett arra, hogy tavaly áprilisban hozták létre a Kárpát-haza önkéntestűzoltó-hálózatot, amellyel valamennyi magyarlakta területen működő önkéntes tűzoltóság egyfajta szervezetbe tömörült.

A hálózatban összehangolják a technikai fejlesztéseket, a képzéseket és koordinálják a segítségnyújtást az anyaországból a határon túlra – tette hozzá.

Dobson Tibor üzenetértékűnek nevezte a tűzoltóautók adományozását, amely szerinte jelzi, hogy a nemzeti összetartozást a tűzoltóságon keresztül is lehet erősíteni.

Az MTSZ és a szomszédos országokban működő, immár hálózatba szerveződött önkéntes tűzoltók között jó együttműködés alakult ki az elmúlt időszakban, amit folytatni szeretnének: Magyarország kormánya és az országgyűlés ennek megfelelően igazította ki a tűzoltó szövetség költségvetését – mondta el Dobson Tibor az MTI-nek.

Hozzátette: ötvenmillió forintos költségvetésüket felhasználva szervezik a hazai és a határon túli képzéseket és ápolják a kapcsolatokat. A múlt héten például két kárpátaljai településen tartottak árvízvédelmi és vízi mentési gyakorlatot, és rövidesen technikai adományt is visznek a térségbe.

Dobson Tibor elmondta azt is: a most átadott két tűzoltójárművet korábban a hajdú-bihari és a hevesi katasztrófavédelmi igazgatóság adta át a Magyar Tűzoltó Szövetségnek.

A járművek felújítva, felszerelve indultak el Székelyföldre pénteken.

– MTI –








hirdetés