Tűz egy lakótelepi házban – már van fűtés

Víz és fűtés már van, áram hamarosan lesz abban a III. kerületi tízemeletes épületben, amelyikben vasárnap hajnalban égett ki egy lakás.

A tűzben egy fiatal nő súlyos égési sérülésket szenvedett, további 11 embert kórházban ápolnak füstmérgezéssel. A tűz okát még vizsgálják, eredményre a következő napokban lehet számítani.

Több mint 70 tűzoltó vonult ki vasárnap hajnalban a békásmegyeri lakótelepre, a Bálint György utcába, ahol egy hatodik emeleti lakás teljesen kiégett. Az ott lakók közül egy fiatal nő háta súlyosan megégett. Őt valamint két rokonát a Szent István kórházba, további kilenc lakót pedig az Erzsébet Kórházba szállítottak a mentők – tudta meg a Független Hírügynökség Győrfi Páltól, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjétől.

A nagy hőtől a radiátorok megolvadtak, emiatt a kifolyó víz és füst komoly károkat okozott a lépcsőházban is. A kimenekített lakókat ideiglenesen két BKV buszban helyezték el, akik kora reggel már vissza is mehettek lakásaikba, kivéve a kiégett lakásban élőket, akik jelenleg még kórházban vannak. Dobson Tibor, a Katasztrófavédelem szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy amíg lakásuk lakható nem lesz, addig a kerületi önkormányzat átmenetileg szállást ad nekik.

A lakástűz okát egyelőre még nem tudni, a szakértők vizsgálják. Eredmény a következő napokban várható – tudta meg a Független Hírügynökség Molnár Pétertől, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivőjétől.








hirdetés