Túszejtés egy francia óvodában

Akt.:
Túszejtés egy francia óvodában
Párizs, 2012. július 10., kedd (MTI) – Egy embert túszul ejtett kedden egy fegyveres férfi a Párizs közeli Vitry-sur-Seine egyik óvodájában – közölte a rendőrség.

 

A nyári vakációban szabadidős központként szolgáló létesítménybe reggel 7 órakor ment be a fegyveres, és túszul ejtette az ott tartózkodó három felnőttet és négy gyermeket.

Az egyik szülő kivételével azonban valamennyien ki tudtak menekülni az épületből.

A környéket – ahol több lakóépületet kiürítettek – lezárta a rendőrség, amelynek elit egysége, a Raid már megérkezett a helyszínre, hogy tárgyaljon a túszejtővel.

A prefektúra szerint a kommandósok felvették a kapcsolatot a túszejtővel, akinek a személyazonosságát a rendőrség egyelőre nem közölte.

A Le Monde című napilap helyszíni tudósítója szerint a túszejtő egy harminc év körüli férfi, akinél egy pisztoly van.

A Le Parisien honlapján azt írta, hogy egy szülő a gyermekét hozta be reggel a létesítménybe, amikor szembe találta magát a fegyveressel, aki akkor már négy gyermeket és három felnőttet tartott fogva. Az apának sikerült kivinnie az összes gyereket, majd a felnőttek is elmenekültek, miközben ő maradt egyedül a túszejtővel. A Le Parisien azt is írta, hogy a rendőrség nem tudja, hogy ki az “összefüggéstelenül beszélő” túszejtő, a követelései nem világosak.

 

 

kvk \ kto \ ksy

 

MTI

Címkék: