Turkáló akciók

Valamikor, harminc-negyven évvel ezelőtt, ilyenkor január végén már csak a legszükségesebbekre költöttük a pénzünket.

Számoltuk a napokat, vártuk a „nagy szezonvégi leértékelést”, ami menetrendszerűen február első hétfőjén kezdődött, de az élelmes ember már vasárnap délután az üzletek felé tervezte sétáját, s a kirakatokból időben kinézte, miért fog másnap nyitáskor ott tülekedni sok-sok sorstársával a pult előtt, hogy még sikerüljön megszereznie az olcsóbban árult pulóvert, zoknit, bélelt cipőt. Ki nézte akkor a márkát, minőséget, csak az árat és azt, megvan a jövő télre való ruha.

Efféle „örömökben” mostanság aligha van részünk. Van minden – csak pénz legyen. Akció akciót követ, reklámújságok naponként érkező tucatjai közlik velünk, milyen fantasztikus összegeket takaríthatunk meg, ha éppen most, éppen ott, éppen azt vesszük meg. Hitelt is adnak – ámbár újabban egy kicsit óvatosabban –, csak vigyük, amiből több van raktáron a kelleténél! És a jelek szerint visszük is.

Komoly kutatómunka eredményeként tudhattuk meg a minap: minden századik magyar ember „kényszeres vásárló”. Hogy ez betegség, s ha igen, járványos-e, arról nem szól a fáma, csupán azt lehet tudni, főként nők köréből szedi áldozatait. De igazságtalanok lennénk, ha nem vennénk figyelembe a realitást: a szükséges dolgok beszerzése is a legtöbb családban asszonyi feladat, természetes hát, hogy ők érdeklődnek leginkább a kínálat iránt. Ha közben máson is megakad a szemük s felhorgad a birtoklás vágya, mit lehet tenni ellene? A pénztárca a józan ésszel együtt lapul, miközben szemet kápráztatóan, dobhártyát repesztően harsog a reklám: vegyed, vigyed, ez boldogságod legfőbb záloga, a celebek is ezt használják, ebben járnak! Sőt: a szomszédasszonyod is!

Lehetséges, hogy mégis járványos? Kellene valami védőoltás ellene?

– Nagy Zsuzsa –








hirdetés