Turistaház lett az egykori halápi irodaházból

Akt.:
1Hozzászólás
Turistaház lett az egykori halápi irodaházból
© Fotó: Nyírerdő Zrt
Debrecen-Haláp – Könnyebben találhatnak fedett szállásra ezentúl az Erdőspusztán túrázók.

Turistaházzá alakították át az egykor a Nyírerdő Zrt. Halápi Erdészete által használt irodaházat. Az Erdőspuszta halápi részén sokáig üresen álló 250 négyzetméteres épület átépítése, korszerűsítése 120 millió forintba került. A beruházáshoz szükséges pénz egy részét a Földművelésügyi Minisztérium biztosította. A házban mostantól négy szoba és egy kandallóval is ellátott társalgó várja a megfáradt turistákat.

A szerdai avatóünnepségen Papp László, Debrecen polgármestere kijelentette: a fejlesztés azért valósulhatott meg, mert az erdészet feladatának tekinti, hogy az általa megtermelt bevételt visszaforgassa a közjó javára. Ennek jegyében építettek kilátót, fejlesztenek kerékpár­utakat, turistaútvonalakat, üzemeltetnek erdei iskolát. – Egy állami vállalat és Debrecen városa között ilyen típusú együttműködésre van szükség – hangsúlyozta a polgármester.

Szalacsi Árpád, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy az Erdőspusztát nagyon sok kiránduló járja, leginkább Debrecenből és annak környékéről, de az ország más részéből is jönnek. Hozzátette: arra gondoltak, hogy méltó helye lesz ez az épület egy kirándulóközpontnak.

HBN



1Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés