Túl közel van a jó

Túl közel van a jó
© Fotó: HBN-archív
Még sosem láttam a virágkarneváli felvonulást. Tinédzserkoromban ugyan kézen fogtuk egymást két unokatestvéremmel, aztán bebuszoztunk Hajdúdorogról, hogy bejárjuk már felügyelet nélkül, „nagylányosan” a megyeszékhelyet, korzózzunk a virágbálványok és riói ritmusra rázó táncosok között, fagyizzunk a szökőkútnál, „szemlegeltessünk” a plázában, de virágzó terveink útjában emberezrek álltak. Horváth Borbála írása.

A főtértől és a sziromszobrok útjától méterekre álltunk, körülbelül ötven sorral a jó hőtűrő, hajnalban kiülők, harminccal a nagyon igyekvők, magukat folyvást legyezők, tizeneggyel a pofátlanul előrenyomulók, öttel a beletörődők, kettővel az egyébként csak kutyát sétáltatók mögött. Elvergődtünk a bevásárlóközpontig, sok kacajjal, remekül töltöttük el a napot, amit az égi tünemény aranyozhatott volna be. „Nem volt nagy durranás” – rándíthattunk a vállunkon. Már csak azért sem, mert csak az első ötpercnyi felvezető kis rakéták hamuvá válásának fényeit csodálhattuk meg a vasútállomáson, mielőtt felszálltunk az utolsó vonatra. Azóta bármikor végignézhettem volna ezt a pompás rendezvényt. Persze kihúzom magam, bólogatok, amikor az ország más részén élőkből ömlik a dicsszó. Valahogy mindennel így vagyunk. A legjobb dolgok túl elérhetők ahhoz, hogy észrevegyük, micsoda örömforrás rejlik bennük.

– Horváth Borbála –








hirdetés