Túl erős volt a Lázadás a debrecenieknek

Akt.:
Túl erős volt a Lázadás a debrecenieknek
© Fotó: Váradi-Király Fotó
Debrecen – A Gladiators második számú csapata 39-0-ra kikapott a Rebels Oldboys vendégeként a Magyar Amerikai Futball Liga Divízió II-es bajnokságában.

Nagyon nehéz kihívás előtt állt Kálmán Attila együttese, hiszen egy jóval tapasztaltabb csapattal kellett szembenéznie, amelyet egykori elitligás játékosok erősítenek. Ettől függetlenül a Gladiátorok az első negyedben még tudták tartani a lépést a Lázadókkal. A 0-0-s első játékrész után a hazaiak azonban elkezdték termelni a pontokat, először egy irányítófutással szerezték meg a vezetést. Jól reagált az arany-feketék védelme, hiszen Fülep Csaba szerzett egy interceptiont, de a támadósor az ezt követő akciót nem tudta touchdownra váltani. A folytatásban a Rebels növelte előnyét egy elkapott TD-vel. Ezután a Gladiators 2 védelme újabb labdát szerzett, ezúttal Tálas Sándor szedte le az ellenfél irányítójának átadását a levegőből, de Kálmán Attila legényei nem gazdálkodtak jól a lehetőséggel, Kondorosi Attila passzát megszerezte egy Rebels-játékos, aki egészen a végzónáig vitte vissza a játékszert. 19-0-ra vezettek a hazaiak a szünetben.

Fotó: Váradi-Király Fotó Fotó: Váradi-Király Fotó ©

A második félidőt is inkább a Lázadók uralták. A harmadik negyedben egy, míg az utolsóban még két touchdownt szereztek a vendéglátók. Ezzel magabiztos 39-0-s sikert arattak.

Sajnos a támadásainkban nem volt átütő erő, és ezúttal a védelem sem azt hozta, amit tud – értékelt Kálmán Attila, a Gladiators 2 vezetőedzője. – Agresszivitásban és mentalitásban is elmaradtunk a kívánt szinttől. A srácok bizonyították már, hogy tudnak jól játszani, de a sok meccs miatt úgy érzem fejben mostanra elfáradtunk, jót fog tenni ez a kis pihenő.

Május második hétvégéjén mindkét együttesre nagy rangadó vár Debrecenben. Míg a Gladiators 2 a Nyíregyháza Tigers-t látja vendégül május 13-án, addig a Divízió I-es alakulat egy nappal később a Fehérvár Enthroners-zel mérkőzik meg.

Rebels Oldboys-Gladiators 2 39-0 (0-0, 19-0, 7-0, 13-0)

– Makranczi László –








hirdetés