Tudományos évnyitó a debreceni akadémián

Komiszár János Holló László-díjas festőművész munkáiból nyílt kiállítás „Mestereim nyomdokain” címmel a DAB-székházban.
Komiszár János Holló László-díjas festőművész munkáiból nyílt kiállítás „Mestereim nyomdokain” címmel a DAB-székházban. - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Évnyitó közgyűlését tartotta szerdán délután a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottsága (DAB).

A közgyűlésen Török Ádám, az Akadémia főtitkára mondott köszöntőt, majd Gergely Pál akadémikus számolt be a 2014. évi munkáról és beszélt a 2015. évi tervekről. Hodossy-Takács Előd tudományos titkár összegezte a szakbizottságok tevékenységét. A közgyűlésen átadták az idei tudományos kitüntetéseket. Ezt követően Balla József professzor Hem-stressz és vaszkuláris kalcifikáció az érbetegségek kialakulásában című előadását hallgatták meg a jelenlévők.

A DAB székház előcsarnokban Komiszár János Holló László-díjas festőművész alkotásaiból rendezett kiállítást dr. Vitéz Ferenc költő, esztéta, művészeti író nyitotta meg.

HBN


Elismerést kaptak

DAB Pro Scientia Érem:

  • Bitskey István akadémikus
  • Fekete Károly püspök

DAB Pro Cooperatione díj:

  • Buzogány Dezső, professzor

DAB Plakett:

  • Balla József professzor
  • Bényei Tamás professzor
  • Nábrádi András professzor

Tudomány Támogatásáért Érem:

  • Gregán Orsolya ügyvezető

Elismerő oklevél:

  • Kovács Szilvia magyartanár








hirdetés