Trendin az iskolapadban

Akt.:
Trendin az iskolapadban
Mintha még csak most került volna fel a táblákra a VAKÁCIÓ! szó, máris eljött a szeptember elseje. Mindenhol iskolatáskát cipelő fiatalok igyekeznek, hogy időben beérjenek az óráikra.

Az iskolai kötelezettségek azonban nem azt jelentik, hogy a szuper trendi cuccokról is le kell mondanod! Most elmondjuk, mit viselj idén ősszel, ha igazán divatos szeretnél maradni! A legtrendibb darabokat beszerezheted a Debrecen Plazában!

Őszi színek mindenhol: Végre kikerültek a kirakatokból a levél és virágmintás holmik, a helyükre pedig bekerültek a csodás, őszre jellemző színek. A mustársárga, a narancs és a homok színek mellett azonban idén a vad királykék is fontos szerepet kap. Ne félj magadra kapni egy-egy ilyen árnyalatú ruhadarabot, hiszen garantáltan te fogsz a legvidámabbnak tűnni a sok bézsbe burkolózott lány között! Elárasztották az üzletek polcait az élénkebb színű darabok is, a Hádában is kedvedre válogathatsz, legyen szó az átmeneti vagy őszi ruhákról.

A kiegészítőkön a hangsúly: Most még nem érezzük annyira a reggeli hűvösöket, de higgyétek el, hamarosan az is eljön. Épp ezért érdemes más most beszerezni egy szuper kötött sálat. Lehetőleg olyat válassz, ami színben passzol a ruhatárad legtöbb darabjához! Ezután pedig jöhetnek az ékszerek! Idén az arany és a rosegold mindent visz. Az Órasziget pultban jó minőségű karórák széles választékával várunk!

Zokni-mánia: Akár tetszik, akár nem, a középiskola egyik legnagyobb trendje idén a hosszú szárú zokni lesz. Legyen minél vagányabb, színesebb és viccesebb! A legjobb, ha be tudsz olyat szerezni, amivel nem túl gyakran találkozunk az utcán. Hogy mit vegyél fel hozzá? Gyakorlatilag bármit. Tökéletes hozzá a sportcipő, de a lezserebb „alkalmi” darabokkal is jól mutat. Emellett azt az érzést kelted, hogy számodra nem a divat a legfontosabb. Persze mi azért tudjuk, hogy mégis. Takko üzletünkben az egyszínű zokniktól a bohókásabb darabokig megtalálhatod a stílusodhoz passzolót.

Maxi ruhát a meleg napokra! Bizony-bizony. A maxi ruha az idei trendből egyértelműen nem maradhat ki! A színes, lezser darabok egyszerre kölcsönöznek laza ám nőies külsőt, amivel biztosan megakad rajtad minden tekintet. Nézz szét a La Rose-ban, hiszen ha szerencséd van, még találhatsz néhány kedvező árú modellt.

Az utolsó őszi tippünk nagyon egyszerű: ne vakon kövesd a divatot, csak egyfajta segédfényként gondolj rá! A lényeg, hogy jól érezd magad a ruháidban, hiszen ez a legfontosabb!

– PR cikk –