Tragédiába torkollott a borzalmas házasság – a távoltartás sem segített

Illusztráció
Illusztráció
Debrecen – Előre kitervelt emberölés és más bűncselekmények miatt emeltek vádat a Debreceni Törvényszéken.

Életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtaná az ügyészség azt a debreceni férfit, aki idén januárban baltával megölte feleségét, majd a holttestet felgyújtotta. Dr. Pocsai Edit megyei főügyész csütörtökön beszámolt a vádiratról. Eszerint az agresszív természetű vádlott és a nő házasságából két gyermek született, akiket azonban az apa rendszeres bántalmazásai miatt rokonok neveltek, a szülőkkel nem is tartottak kapcsolatot. A férfi folyamatosan terrorizálta az asszonyt, aki csak tűrt, nem kért segítséget.

Tavaly a lánya újra feltűnt az anya életében, aki akkor úgy döntött, hogy elég: az újabb verés nyomairól látleletet vetetett, feljelentést és elindította a válást (a bíróság közben távoltartást rendelt el a férfival szemben).

A férj nehezen viselte az új helyzetet, baráti körében többször hangoztatta, hogy ha kimondják a házasság felbontását – amivel közös ingatlanuk nagyobb részét is elveszíti – megöli a nőt, a házat pedig felgyújtja.

Ez év elején pár holmiért jelent meg a lakásban, majd miután meggyőződött arról, hogy csak ketten vannak, egy baltával agyonütötte az asszonyt. Azután a papírral letakart holttestet meggyújtotta, majd a műhelyben öngyilkosságot kísérelt meg.

HBN








hirdetés