Trabanttal lopták a malacokat Debrecenben

Trabanttal lopták a malacokat Debrecenben
© Fotó: police.hu
Debrecen – A cívisvárosi rendőrök elfogtak két helyi lakost, akik a megalapozott gyanú szerint sertéseket loptak egy debreceni telephelyről.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre május 25-én 9 óra körül arról, hogy egy Debrecen külterületén található sertéstelepről ismeretlen elkövetők több állatot is elloptak. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol széleskörű adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként azonosították a két feltételezett elkövetőt.

Fotó: police.hu Fotó: police.hu ©

Az egyenruhások a telephely éjjeliőrét, L. Györgyöt és 16 éves társát elfogták, majd előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A nyomozás adatai szerint a 16 éves fiatal egy Trabant utasterébe rakta az állatokat, majd a közeli szántóföldön keresztül elhajtott. Az elkövetők terve az volt, hogy később elosztják egymás közt az állatokat. A fiúnál tartott házkutatás során a rendőrök 12 sertést találtak, amelyeket lefoglaltak.

A Debreceni Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást a 39 éves férfival és fiatalkorú társával szemben – számolt be a rendőrség hivatalos honlapján.








hirdetés