Tőzsér: a tükörbe tudok nézni, ez a legfontosabb

Tőzsér Dániel
Tőzsér Dániel - © Fotó: Kovács Péter
Debrecen – A DVSC csapatkapitányával készült interjúból kiderül, a középpályásnak mi az egyetlen kívánsága a Lokival kapcsolatban. Tőzsér Dániellel a dvsc.hu beszélgetett.

A DVSC csapatkapitánya, Tőzsér Dániel közel tízéves külföldi karrier után tavaly nyáron döntött úgy, hogy hazatér Magyarországra, és a Lokinál folytatja pályafutását. Érkezésekor sokan kétkedve fogadták a középpályás nyilatkozatát, miszerint nem levezetni jött haza, de úgy érzi, sikerült bizonyítania, hisz vezéregyéniséggé, csapatkapitánnyá nőtte ki magát Debrecenben.

– Az ilyen véleményekre nem tudok mit mondani – kezdte a beszélgetést Tőzsér. – Amikor valaki egy külföldi karrier után hazatér a szülővárosába futballozni, mindenki azt gondolja, hogy ez már nem csak a fociról szól – kezdte a beszélgetést Tőzsér Dániel.

Még egyszer mondom, nem levezetni jöttem Debrecenbe. Ha majd eljön az az idő, amikor azt érzem, hogy nincs bennem az, ami szükséges a labdarúgáshoz, abbahagyom.”

Az idő során persze átalakul az emberek élete. Másképp élek itthon, mint külföldön, de véleményem szerint ez teljesen normális, nincs kihatással a focira.

Minek tudható be, hogy Herczeg András érkezésével a tavalyi évhez képest jelentősen feljavult a játékod?

Tőzsér Dániel: A futballban előfordul, ha csapatszinten nem tudjuk, mit akarunk, mit kell játszani a pályán, az mind az egyénekre, mind az együttesre kihat. Mint a DVSC csapatkapitányától, tőlem is sokan azt várják, hogy összefogjam a társaságot, ez azonban nem ilyen könnyű, hisz a labdarúgás egy csapatsport, több embertől függ a sikeressége. Mindenkinek sokkal egyszerűbb a dolga, ha tiszta, érthető utasításokat kap a pályán. Én valójában ennek tulajdonítanám be a saját teljesítményemet, illetve a csapat feltámadását és a tartósan jó szereplést. Bandi bá semmilyen mágiát nem használ, dolgozunk, maximálisan odatesszük magunkat az edzéseken, és mindig a soron következő mérkőzésre koncentrálunk. Jól kielemezzük az aktuális ellenfelet, így a meccsek 99 százalékában nem ér bennünket meglepetés. Mindannyian tudjuk, hogy a vezetőedzőnk mit vár tőlünk pontosan, ezt kell véghez vinnünk.

Van benned hiányérzet a Loki őszi szereplését illetően?

Tőzsér Dániel: Abszolút nincs. Azt gondolom, a Ferencváros és a Videoton kerete erősebb a miénknél, így a dobogó harmadik foka a lehető legjobb hely, amit ki tudtunk hozni. Várakozáson felüli az, amit az őszi szezonban nyújtottunk, azon leszünk, hogy a bajnokság végéig megtartsuk ezt a pozíciót.

Gólokkal, jó játékkal vetted ki a részed több győzelemből is, elégedett vagy az idén nyújtott teljesítményeddel?

Tőzsér Dániel: Nagy hiba lenne, ha egy futballista megelégedne a saját teljesítményével. Igyekszem maximálisan elvégezni a feladatomat az edzéseken, a meccseken és az öltözőben egyaránt. Próbálom a helyes mederbe terelni a dolgokat, összefogni a csapatot a pályán belül és azon kívül is. A keretet jelenleg sok debreceni kötődésű, saját nevelésű futballista alkotja, akiknek természetesen próbálok minél több tanácsot adni.

A tükörbe tudok nézni, ez a legfontosabb.”

Az interjú teljes hosszában elolvasható a Loki hivatalos weboldalán.


Herczeg András
Debrecen - Herczeg András, a DVSC vezetőedzője értékelte az őszi szezont, emellett a célokról is beszélt. A DVSC labdarúgócsapata csodálatos őszi szezont tudhat maga mögött, a harmadik helyről várja a bajnokság második részét, emellett bejutott a Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe. Nemcsak a sikeres sz...



Sporthírek






hirdetés