Továbbra is elsõ fokú a belvízvédelmi készültség a Kis-Balatonnál

Továbbra is elsõ fokú belvízvédelmi készültség van a Kis-Balatonnál. Jelenleg 500 hektár van víz alatt.

A térség mind a 9 szivattyútelepét mûködtetik a vízügyi szakemberek, hogy csökkentsék az elárasztott területek nagyságát – tájékoztatta a Független Hírügynökséget vasárnap a Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság üzemmérnökség-vezetõje.

Laki István elmondta, hogy naponta körülbelül 90 ezer köbméter vizet emelnek át az elöntött területekrõl a kis-balatoni csatornákba, közvetve pedig a Zala folyóba. Most elsõsorban erdõk, szántók vannak víz alatt, illetve védeni kell a területen átmenõ utak és a Nagykanizsa-Budapest vasútvonal töltését is. A védekezés jelenleg körülbelül napi félmillió forintba kerül.

Elképzelhetõ, hogy a következõ napokban magasabb védekezési fokozatot kell elrendelni, ugyanis még mindig rengeteg hó van a területen, és az olvadással együtt feltehetõen a belvízveszély is fokozódik.








hirdetés