Tourinform helyett Visit iroda a Nagytemplomnál

Tavaly augusztusban nyitották meg az új irodát
Tavaly augusztusban nyitották meg az új irodát - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Csaknem negyedszázad után bezárt a debreceni Piac utcai létesítmény.

Néhány hete végleg befejezte ténykedését Debrecenben a régi városháza földszintjén 1993 óta működtetett Tourinform iroda. Feladatait a Nagytemplom mögötti Karakter 1517 Könyvesboltban és Kávézóban kialakított Visit Debrecen iroda vette át.

Az új szervezet vezetője, Gődény Gábor elmondta: a Piac utca 20. szám alatti Tour­inform iroda üzemeltetését a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület egy pályázat nyerteseként 2011-ben vette át Debrecen önkormányzatától. A projekt fenntartási időszaka 2017. december 14-én lejárt. A helyhatóság a Tourinform szolgáltatás működtetését idén január 1-jétől a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. Visit Debrecen divíziójára bízta.

Kényelmesebb

Gődény Gábor kifejtette: a Karakterben tavaly augusztusban megnyitott Visit Debrecen turisztikai információs pont lényegében ugyanazokat a feladatokat látja el, mint korábban a Tourinform iroda. Legfontosabb céljuk a Debrecenbe érkező bel- és külföldi turisták tájékoztatása, a cívisváros turisztikai kínálatának, szolgáltatásainak népszerűsítése.

A különbség, hogy ezt olyan kellemes környezetben teszik lehetővé a turisták számára, amelyben ők – miután megkapták például az ingyenes turisztikai kiadványokat, térképet, programajánló füzeteket – egy kávé, üdítő mellett akár helyiekkel is megismerkedhetnek.

A vendégek ezenkívül kényelmesen válogathatnak debreceni ajándéktárgyak között, és jegyeket is vásárolhatnak az éppen aktuális helyi rendezvényekre – ismertette a divízióvezető.

A Visit Debrecen feladatai közé tartozik még a városmarketing is. A város fejlődését alapul véve, új turisztikai márkát igyekeznek kialakítani, építeni. A minőségi turizmus fejlesztésén, a bel- és külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák számának növelésén, valamint Debrecen regionális turisztikai központi szerepének erősítésén is dolgoznak – tette hozzá a szakember.

Gődény Gábor szerint az elmúlt időszak bizonyította, hogy a turisták igénylik a közvetlenebb, lazább információszerzési lehetőséget, amelyet egy ilyen látogatóközpont nyújtani tud, és a város lakói is egyre inkább megszokják az új helyet.

Hosszabb távon

Megkérdeztük: mi történt a korábban a Tourinform irodában dolgozókkal, átvette-e őket a Visit Debrecen?

Gődény Gábor ezzel kapcsolatban elmondta: a szervezet új munkaadóként természetesen fokozottan támaszkodik a város turizmusáért korábban is dolgozók szakértelmére és kompetenciájára. Ennek megfelelően mind az ügyfélkapcsolati, mind a háttériroda munkatársaiból vettek át dolgozókat a Visithez.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy hosszú távon is a Nagytemplom mögött akarnak-e működni, esetleg más helyszínt keresnek-e. A divízió­vezető úgy véli: az eddigi tapasztalatok azt mutatják, a templom mögötti kávézó ideális helyszín; az információs pont hatékonyan el tudja látni a feladatait, így hosszú távon terveznek vele. A városba irányuló turizmus fejlődésével összhangban azonban nem zárják ki annak a lehetőségét sem, hogy további hasonló közösségi tereket nyissanak a jövőben.

Gődény Gábor szerint a városháza alatti, városi tulajdonú egykori irodát – mint üzlethelyiséget – bérbe lehet majd venni.

Megismerték a helyszínt

A Piac utcai Tourinform irodát naponta átlagosan 100–300-an keresték fel, nagyrészt debreceniek.

A turisták száma természetesen a nyári szezonban volt magasabb, míg az egész évben érkező helyiek elsősorban nagyobb rendezvények, fesztiválok előtt keresték fel az irodát jegyvásárlás céljából. A Visit Debrecen turisztikai információs pont a nyitása óta eltelt 5 hónapban párhuzamosan működött a Tourinform irodával.

Gődény Gábor szerint az új létesítmény folyamatosan növekvő forgalom közepette, problémamentesen át tudta venni a megszűnő Piac utcai iroda forgalmát.

HBN–OCs








hirdetés