Tour de Hongrie – Szalontay Sándor szeretné megjavítani tavalyi győztes idejét a prológon

Budapest – Szalontay Sándor tavalyi győztes idejének megjavítására törekszik a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny jövő keddi, szombathelyi prológján.

“Idén erősebb lesz a mezőny, több olyan országúti sprinter is lesz, aki megszoríthat vagy akár le is győzhet a prológon. Ezért mindenképp jobb időre lesz szükségem, ha idén is fel akarom venni a sárga trikót” – hangsúlyozta a csütörtöki sajtótájékoztatón a pályakerékpáros Szalontay, aki a Dr. Bátorfi Agria-KTK színeiben vesz részt a viadalon, és tavaly 1:05.31 perc alatt teljesítette az egyéni időfutamot.

“Húsz-negyven másodperces terheléshez és persze pályához vagyok szokva, bár ez időben közelít hozzá. Az biztos, hogy az enyém lesz a legnagyobb végsebesség, de a rajtban fél másodperc benne maradhat, mert nem indulhatok olyan intenzitással, mint a pályán szoktam, egy országúti kerékpár azt nem bírná ki” – tette hozzá.

Az összetett győzelemre esélyes magyarok közül Lovassy Krisztián egészségügyi problémákkal küzd. A Team Differdange-Losch kerekese az MTI kérdésére elmondta, kezdődő tüdőgyulladást diagnosztizáltak nála, ám mindenképpen rajthoz áll a viadalon.

“A felkészülésem jól sikerült, ez az idei fő versenyem, így akármit mondanak, rajthoz állok. A szakaszok nem túl hosszúak, és az is kedvez nekem, hogy a szombati királyetapnál nem hegyi befutó lesz. A lábaim rendben vannak, bízom benne, hogy levegőt is fogok kapni rendesen” – fejtette ki Lovassy.

Eisenkrammer Károly főszervező elmondta, a több mint 30 országból érkező versenyzők körpályákon érnek majd célba a 38. Tour de Hongrie szakaszain. Hozzátette, a rajtok és a befutók helyszínein is kísérőprogramok várják a nézőket.

Kitért rá, az elmúlt években sok pozitív visszajelzés érkezett a csapatoktól a biztosítással kapcsolatban, és a rendőrség idén az eddigieknél is komolyabban készül. A későbbi cél az, hogy 2018-ban az Eurosport közvetítésében kiváló aszfaltminőségen, gyönyörű tájakon zajló viadalt láthassanak a tévénézők, öt év múlva pedig a sportág legnagyobb sztárjai is részt vegyenek a versenyen.

Eisenkrammer Károly bemutatta a színes trikókat is: a sárgát az egyéni összetett éllovasa, a zöldet a sprinterek pontversenyének vezetője, a pirosat a hegyi pontverseny éllovasa, a fehéret a legjobb U23-as versenyző, míg a halványzöldet a legjobb magyar versenyző viselheti majd.

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, ahol kerékpárkultúra van, ott lennie kell kerékpársportnak is.

“Fontos, hogy legyenek itthon komoly, nemzetközi szintű versenyek. Soha ilyen erős mezőny Magyarországon nem volt kerékpárviadalon” – hangsúlyozta, s kiemelte, a leghíresebb résztvevő csapat az Asztana lesz, a kazah együttes pályakerékpárosaival indul. Hozzátette, a Tour de Hongrie azáltal is hozzájárulhat a hazai kerékpársport fejlődéséhez, hogy környező országok körversenyeire meghívást fognak kapni magyar együttesek.

Bízik abban, hogy néhány év múlva lesznek olyan magyar versenyzők és csapatok, akik, amelyek a legerősebb versenyeken is részt vehetnek – mondta Révész Máriusz.

A jövő keddi, szombathelyi időfutam rajtjától vasárnapig, a budapesti, városligeti befutóig 751 kilométer vár a mezőnyre.

A program:

  • június 27., kedd – prológ, egyéni időfutam, Szombathely, 1 km
  • június 28., szerda – 1. szakasz, Keszthely-Zalaegerszeg, 145 km
  • június 29., csütörtök – 2. szakasz, Velence-Siófok, 138 km
  • június 30., péntek – 3. szakasz, Paks-Cegléd, 178 km
  • július 1., szombat – 4. szakasz, Karcag-Miskolc, 177 km
  • július 2., vasárnap – 5. szakasz, Jászberény-Budapest, 112 km

– MTI –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés