rablásban nem, csak lopásban akart segédkezni

2019.11.20. 13:51

A tárgyaláshoz való jogáról lemondott, felfüggesztettet kapott

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2019. november 19-én előkészítő ülést tartott annak a négy vádlottnak az ügyében, akikkel szemben felfegyverkezve, a bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség.

Az előkészítő ülésen az ügy harmad rendű vádlottja a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott. Őt a bíróság bűnsegédként elkövetett lopás vétsége mondta ki bűnösnek, ezért jogerősen 9 hónap fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Az elsőfokú bíróság indokolása szerint a vádlott abban a tudatban volt, hogy ő egy lopási cselekményben vesz részt és ahhoz nyújt segítséget, nem állt szándékában súlyosabb bűncselekményben, így a rablásban részt venni.

A vádlott másik három társa nem tett beismerő nyilatkozatot, így az ügy előkészítő ülésen történő befejezésének feltételei nem áll fenn, a bíróság az ő esetükben tárgyalást fog tartani – közölte a Debreceni Törvényszék.

A vádirat szerint a négy sárándi vádlott 2019. január 4-én este 20 óra körül úgy döntött, hogy személygépkocsival Debrecenbe mennek a kaszinóba, ahol azonban a náluk lévő pénzt eljátszották, elvesztették. Az első rendű vádlott azt mondta a társainak, hogy neki pénz kell, majd felvetette, hogy ismer Komádiban egy idős embert, akinek sok pénze van, ezért oda be kellene menni. Három társa jónak látta az ötletet, majd együtt 23 óra 45 perc körül elindultak gépkocsival a sértetthez.

A vádlottak a gépkocsival leparkoltak, majd megegyeztek abban, hogy az első rendű és a másod rendű vádlott bemegy a sértetthez, amíg két társuk kint várakozik és fütyüléssel felhívják a figyelmet, ha menekülni kell, ehhez pedig a közelben parkoltak le gépkocsival. Az első rendű L. P. és a másod rendű Á. F. 2019. január 5-én éjjel 1 órakor a ház kerítésén átmásztak, majd L. P. magához vett egy vaslemezt, hogy azzal törje fel a bejárati ajtót, azonban kiderült, hogy nem volt bezárva. A két vádlott a házba bement, majd kutatni kezdtek, miközben a 71 éves férfi a kanapén aludt. A másod rendű vádlott az alvó sértett fejére dobott egy kabátot, majd felszólította társát, hogy üsse agyon a sértettet, aki időközben felébredt a zajra. A két férfi bántalmazni kezdte az idős embert azért, hogy tőle értékeket vegyenek el. A sértettet nemcsak ököllel ütötték, hanem azzal a vaslemezzel is, amit bevittek magukkal, valamint egy vascsőből hajlított székkel.

Az idős férfi próbált felállni, de folyamatos ütések hatására végül a földre térdepelt. A másod rendű vádlott ekkor hátra csavarta a sértett kezét és a gyűrűsujjáról letépte az aranygyűrűjét, elvette a karóráját, egy 200 forintot érő telefontokot és összesen 1500 forint készpénzt, majd gépkocsihoz menekültek és mind a négyen Sáránd felé indultak. Az idős férfi sérülései 8 napon belül gyógyultak, azonban súlyosabb sérülések is létrejöhettek volna. Az ügyészség szerint út közben az első rendű és másod rendű vádlott megmutatta az eltulajdonított értékeket és elmondták, hogy a betörés során bántották a sértettet.

A negyed rendű vádlott ekkor rádöbbent, hogy a tervezettnél súlyosabb bűncselekményt követtek el, dühbe gurult és felelősségre vonta első rendű vádlottat és bántalmazással fenyegette meg. Ezután felszólította a gépkocsit vezető harmad rendű vádlottat, hogy álljon meg Derecskén és tegyék ki két társukat az autómosónál. Az első rendű vádlott kiszállt a gépkocsiból, majd a negyed rendű vádlott folytatta a hangos veszekedést, amely során megütötte a társát, majd visszaültek az autóba és elindultak haza – írták meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában