Tóth Ivett bekerült a döntőbe

Akt.:
Tóth Ivett
Tóth Ivett - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A debreceni Főnix Csarnokban zajló Junior Műkorcsolya és Jégtánc Világbajnokságon pénteken lépett jégre a magyar csapat utolsó tagja, a pozsonyi Európa-bajnokság 11. helyezettje, Tóth Ivett.

A magyar versenyző ugyanezt a gyakorlatot már többször is képes volt magasabb színvonalon előadni, Debrecenben viszont ettől elmaradt. Tóth Ivett a rövid program után elmondta, hogy a szombati kűrben – ahova a 15. helyen került be – sokkal jobb teljesítményre törekszik, s nem a helyezés, hanem a minél magasabb színvonalú előadás a célja.

Tóth Ivett: Jobban is teljesíthettem volna, szerettem volna a legjobbamat nyújtani, viszont a tripla-tripla kombinációmból csak tripla-dupla lett, illetve a másik ugrásomban el is estem, ennek ellenére a forgásaim úgy érzem, jól sikerültek. Ezen kívül a lépéssorom is elfogadható volt. Ezen a versenyen szerettem volna bekerülni a legjobb 24-be, ami sikerült is.

Sebestyén Júlia, Tóth Ivett edzője: Az, hogy hazai pályán utolsónak kellett versenyeznie, egy picit feszültebbé tette a tanítványomat. Nagyon szépen sikerültek a forgásai, de maradt néhány pont a programban. A legfontosabb az, hogy vette az első akadályt, és bekerült a kűrbe, ami egy junior vb-mezőnyben nagy sikernek számít. Tavaly a 28. volt, tehát az előrelépés megkérdőjelezhetetlen, a cél, hogy holnap minél jobb kűrt mutasson be.

Eredmények:

1. Alisa Fedichkina RUS 66.11
2. Marin Honda JPN 66.11
3. Maria Sotskova RUS 64.78
15. Tóth Ivett HUN 49.98


Videó: Marton Villő és Szemko Danyil „odatette magát”
Debrecen – Böröcz Máté és a jégtáncosok után pénteken Tóth Ivett is bemutatkozik.


Videó: Nem sikerült a magyar jégtáncosoknak a legjobb húsz közé jutni
Debrecen – A junior műkorcsolya és jégtánc világbajnokság mai napján Debrecenben a jégtánc rövid program versenyében a legmagasabb pontszámot az amerikai testvérpár, Rachel és Michael Parsons kapták, megelőzve a Lorraine McNamara-Quinn Carpenter, szintén amerikai párost.




Sporthírek






hirdetés