Történelmi szenzáció a Múzeumok Éjszakáján Debrecenben

Történelmi szenzáció a Múzeumok Éjszakáján Debrecenben
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Két híres erdélyi fejedelem uralkodói jelképe először lesz együtt, egymás mellett látható Magyarországon.

Kecskemét után idén a cívisváros lesz a Múzeumok Éjszakájának központi helyszíne. A méltó megvalósításért a „Múzeumi negyed” összefog: június 24-én a Déri Múzeum, a MODEM, a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum és Debreceni Irodalom Háza, a Református Kollégium Múzeuma, valamint a Református Nagytemplom együttesen látogatható egyetlen, kedvezményes karszalag megvásárlásával. Az idei tárlatok egyik legkiemelkedőbb műtárgyai a Déri Múzeum kupolájában lesznek kiállítva: Bocskai István és Báthori István egy-egy fejedelmi jogara, valamint a török jogbiztosító irat – úgynevezett berát –, amely Bocskait nem csupán Erdély fejedelmének, hanem Magyarország királyának is kinevezte.

Fotó. Derencsényi István Fotó. Derencsényi István ©

Egyelőre csak egy éjszaka

Papp László polgármester a pénteki sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, Szent Iván éjjelén szeretnének egy olyan emlékezetes eseményt létrehozni, amelynek az országhatáron túl is jelentősége van.

– A mostani a jubileumok esztendeje, melyből talán a legfontosabb a reformáció ötszázadik évfordulója. Erre való tekintettel szerettünk volna egy olyan méltó szenzációval előrukkolni, ami kötődik a reformációhoz, Debrecenhez, de nemzeti érzelmeinket tekintve sem közömbös. Ennek eredményeképpen a Múzeumok Éjszakája debreceni programsorozatának legkiemelkedőbb műtárgya fejedelmi lesz, hiszen Bocskai István erdélyi uralkodó jogara hosszú idő után ismét megtekinthetővé válik hazánkban. Bocskaira úgy is emlékezhetünk, mint a reformáció egyik kiemelkedő jelentőségű védelmezőjére, aki több privilégiummal is felruházta a várost. Jogarát a Román Nemzeti Történeti Múzeumtól sikerült megszerezni legalább erre az éjszakára, míg a berát a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára jóvoltából kerül a Déri Múzeumba. Báthory István uralkodói botját pedig a Magyar Nemzeti Múzeum bocsátja rendelkezésre – mondta el a polgármester.

HBN








hirdetés