2012.03.10 21:56; Frissítve: 2012.03.10 21:56


Történelmi siker és gólzápor a Fradi ellen!

Történelmi siker és gólzápor a Fradi ellen!
A hajdúsági pólósok alaposan megszórták a Ferencváros együttesét, revansot véve az őszi fordulóbeli fájó döntetlenért. A Debrecennek története során először sikerült legyőznie az ősi riválisnak számító zöld-fehéreket!

alt hiba beküldése

Igazi presztízs meccsre volt kilátás szombaton este a Debreceni Sportuszodában, hiszen azon túl, hogy több debreceni pólós tavaly még az ellenfelet erősítette – köztük a kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamással –, korábban a gárda vezetőedzője is kötődött a vendégekhez, mind játékosként, mind trénerként. Ám az a múlt, így Gyöngyösi András, a cívisvárosi pólósok mestere úgy küldte csatába tanítványait, hogy a Fradit meg kell verni, a Fradit nagyon meg kell verni, hisz a szakember véleménye szerint a mai Debrecen alsóhangon öt góllal jobb a zöld-fehéreknél. Tanítványai ezt bizonyították is, és közel ezer néző előtt alaposan, nyolc góllal elpáholták a fővárosiakat a Vodafone Férfi Vízilabda OB I alapszakaszának 19. fordulójában.

Vodafone Férfi Vízilabda OB I, 19. forduló

Debrecen – FTC Fisher Klíma 13-5 (2-0, 4-3, 3-1, 4-1)

Debrecen, 1000 néző. Vezette: Marjay Zs., Horváth Cs.

DEBRECEN: Mitrovics – Bugajcsuk 2, Varga T. 1, Misics 5, Vindisch F. 1, Létay K. 2, Simon A. 1. Csere: Halek M., Kistamás Zs., Hegedűs I., Zoufal N., Tóth Z. Edző: Gyöngyösi András

FTC: Laboncz J. – Czigány K. 2, Szöllősi K., Deutsch M., Korényi B., Paján V. 2, Sántavy M. Csere: Székely B., Varga Zs. 1, Illés S., Sánta D., Ernyey M. Edző: Ambrus Tamás.

Gól – emberelőnyből: 8/5, ill. 8/2.

Gól – büntetőből: 0/0, ill. 1/1.

- Oláh Andrea -

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2