Történelmi emlékezet és imaóra a székesegyházban

Akt.:
Történelmi emlékezet és imaóra a székesegyházban
© Fotó: Miska Andrea
Hajdúdorog – Történelmi imaórával indult a péntek reggel a Görög Katolikus Székesegyházban, ahol Kranyik László alpolgármester köszöntötte a gyermekeket.

Visszatekintőjében hangsúlyozta: egyház nélkül nincs város. Város nélkül nincs egyház. Elmondta továbbá, hogy Kerekes Demeter hajdúdorogi parókusnak köszönhető a magyar nyelvű misézés, majd felidézte, hogy az első magyar nyelvű ének 1695 körül hangzott el ebben a templomban. Emlékeztetett, hogy X. Pius pápa 1912. június 8-án emelte püspöki rangra Hajdúdorogot Christifideles Gaeci kezdetű bullájával. Ehhez kapcsolódik a város napja, hiszen minden év a június 8-hoz legközelebb eső hétvégén kerül megrendezésre a városnap – tette hozzá az alpolgármester.

Az imaórát Boksay Péter atya vezette, mely közös imádsággal kezdődött és ért véget keretbe foglalva ezzel a történelmi emlékezetet.

HBN-MA








hirdetés