Törököt fogtak

Akt.:
Nyeregben érezhette magát Törökország hétfőn Brüsszelben az Európai Unió vezetőivel történt rendkívüli csúcstalálkozón. Már az eredeti, napközben kiszivárgott megállapodás-tervezet is a migránsok oda-vissza cseréjéről úgy tűnhet, mintha a törökök felé lejtett volna a papír, és még ezután jött az igazi kívánságlista: Ankara további hárommilliárd eurót kér 2018 végéig a szíriai menekültek ellátására, továbbá a török EU-csatlakozási tárgyalások és az uniós vízummentesség felgyorsítását. Szőke Tímea írása.

Mondhatjuk, hogy túllőtt a célon, hiszen a tárgyalás megszakadt, de ez csak a jóindulatú értelmezése a dolgoknak; más magyarázat szerint zsarolni próbálja az Uniót. Erre meg is van a földrajzi alapja, rutinos menekülttábor-fenntartóként a migráció terén szerzett tapasztalatai, no meg mostanában demokratikus megfontolások is egyre kevésbé akadályozzák arrafele a döntéshozatalt. De hát ki vethetné a szemére, hogy megpróbálja kihozni a helyzetből a maga számára a legtöbbet?

Jövő héten újabb kör következik; nem ígérkezik könnyűnek, hiszen már az eredeti feltételekben sincs az uniós vezetők közt egyetértés (a magyar miniszterelnök is elutasította azokat) – és akkor az ankarai kívánságlista még sehol sincs. Törökország viszont továbbra is a migránsáradat meg Európa között fekszik, vagy ha úgy tetszik, a nyeregben ül. ​

– Szőke Tímea –








hirdetés