Török puccskísérlet – Elítélték a Görögországba szökő török katonákat

Ankara – Két-két hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön egy görög bíróság azt a nyolc török katonát, aki a múlt hét végi puccskísérletet követően katonai helikopterrel szökött át Görögországba.

A katonákat illegális határátlépésben mondták ki bűnösnek. Az ítélet szerint a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe azt a tényt, hogy fenyegetés elől menekültek.

Az Anadolu török állami hírügynökség arról írt, hogy péntek éjszaka a katonák három helikopterrel igyekeztek sebesült társaik segítségére az isztambuli Vatan sugárúton, de az utcára özönlő emberek tüzet nyitottak rájuk, és távozni kényszerültek. Két helikoptert a laktanyában hagytak, eggyel pedig elhagyták az országot.

Amikor az érintettek tagadták, hogy részt vettek volna a puccskísérletben, a bíró megkérdezte, hogy akkor miért szöktek el. A vádlottak válasza szerint a tömeges őrizetbe vételek miatt minden katona veszélyben volt.

A pilótát a légi közlekedés szabályainak megsértésével is vádolták, de ebben a vádpontban ártatlannak találták.

Az ítélet végrehajtását három évre felfüggesztette a bíróság, de a katonák őrizetben maradnak, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják.

Törökország a dezertőrök mielőbbi kiadatását követeli Athéntól. A katonák félnek a Törökországban zajló tisztogatások miatt.

– MTI-








hirdetés