Török puccskísérlet – Az amerikai kormányzat a demokratikusan megválasztott török kormányt támogatja

Akt.:
Török puccskísérlet – Az amerikai kormányzat a demokratikusan megválasztott török kormányt támogatja
© Fotó: AFP
Washington – Barack Obama amerikai elnök és John Kerry külügyminiszter a demokratikusan megválasztott török kormányt támogatja, Kerry erről török kollégáját is tájékoztatta – derül ki washingtoni közlésekből.

Obama, miután tanácskozott nemzetbiztonsági tanácsadóival, közleményt adott ki, amelyben a török kormány támogatása mellett foglalt állást, s arra intett mindenkit Törökországban, hogy tartózkodjék az erőszaktól és a vérontástól.

A közlemény nyilvánosságra hozatala előtt telefonon egyeztetett a Moszkvában tárgyaló John Kerry külügyminiszterrel.

Kerry a Fehér Házzal folytatott konzultáció után telefonon hívta fel török kollégáját, Mevlüt Cavusoglut, és hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok “teljes mértékben” Törökország demokratikusan megválasztott polgári kormányát és a demokratikus intézményeket támogatja.

Washington valamennyi felet önmérsékletre és ezzel a biztonság garantálására szólította fel.

John Kerry korábban, Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közösen tartott moszkvai sajtóértekezletén azon reményének adott hangot, hogy Törökországban “stabilitás, béke és folyamatosság” lesz.

Az amerikai sajtó munkatársai megkeresték Fethullah Gülent, a Pennsylvaniában élő török hittudóst, aki korábban ugyan Recep Tayyip Erdogan államfő szövetségese volt, de miután megromlott a viszonyuk, 2013-ban az Egyesült Államokba költözött, és most az ankarai igazságügyi miniszter azzal vádolta meg, hogy az ő mozgalma áll a puccskísérlet hátterében. A Pennsylvaniában élő Gülen azonban, az amerikai közszolgálati rádió (NPR) szerint, senkinek nem kíván nyilatkozni.

– MTI –


Török puccskísérlet – Davutoglu: a puccs a demokrácia elleni támadás

Doha – Ahmet Davutoglu volt török miniszterelnök elítélte a török puccskísérletet, amely szerinte támadás a demokrácia ellen.


Török puccskísérlet – Londoni elemzők: hétfőn negatív piaci reakció várható, a NATO nem fogja támogatni a puccsot

London – Londoni pénzügyi elemzők szerint hétfőn negatív piaci reakció várható a törökországi puccskísérlet miatt, bárhogy végződjék is. Citybeli vélemények szerint a NATO-szövetségesek bizonyára nem fogják támogatni a demokratikusan megválasztott török kormány erőszakos megdöntését.


Török puccskísérlet – Az amerikai elnök folyamatosan figyelemmel kíséri a fejleményeket

Washintgon – Az amerikai elnök folyamatosan figyelemmel kíséri a törökországi puccskísérlet fejleményeit – jelentette be a Fehér Ház.









hirdetés