Torna vk – Kovács Zsófia gerendán is ezüstérmes

Szombathely – Kovács Zsófia ezüstérmes lett gerendán a tornászok Szombathelyen rendezett challenge világkupa-versenyének vasárnapi zárónapján.

A tavaszi kolozsvári Európa-bajnokság egyéni összetett ezüstérmesének gyakorlatába csupán egy-két apró pontatlanság csúszott, és két tizedponttal jobb eredményt ért el, mint a szer pénteki selejtezőjében.

A versenynap egyetlen magyar indulóját csak a háromszoros olimpiai bajnok román Catalina Ponor előzte meg.

“Már a bemelegítésnél éreztem, hogy kicsit fáradtabb vagyok, mint az előző két napon, és izgultam is. Azért próbáltam koncentrálni a gyakorlatra, és sikerült teljesen megcsinálnom, aminek örülök, de a selejtezőben jobban ment. A világbajnokságig mindenképpen szeretném kijavítani a hibáimat” – nyilatkozta a Dunaferr SE tornásza.

Hozzátette, újabb elemek nem kerültek a gyakorlatába, új kötések viszont igen, amelyek több tizedponttal növelik a kiinduló értéket.

A magyar női válogatott így három ezüstéremmel zárta a viadalt, hiszen szombaton Kovács felemáskorláton, Dévai Boglárka pedig ugrásban lett második.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány kifejtette, elégedettek az elmúlt három nap során látott teljesítménnyel, de nagyon szerették volna, ha a hazai közönség előtt eljátsszák a magyar himnuszt.

“Dévai Boglárka állt ehhez a legközelebb, mert három tized benne maradt az ugrásában. Elsősorban a leérkezésén kell javítanunk. Kovács Zsófiával is nagyon elégedett vagyok, hiszen egy bokasérülés után két ezüstérmet nyert. Összességében a női csapat kitett magáért” – értékelt.

A szakvezető a következő három hetet a felkészülés legfontosabb szakaszának nevezte, ugyanis október 2. és 8. között rendezik Montrealban a világbajnokságot.

“Most kéthetes edzőtábor következik. Az egyéni összetett miatt nagyon szeretnénk Kovács Zsófiát négy szeren felhozni, és az a célunk, hogy Dévai Boglárka minél közelebb kerüljön az ugrás fináléjához. A formaidőzítés kulcsfontosságú lesz” – mondta Draskóczy.

Talajon a brit Amy Tinkler nagy meglepetésre pontazonossággal, jobb kiviteli pontjának köszönhetően megelőzte Catalina Ponort.

A férfiaknál ugrásban a románok világ- és Európa-bajnoka, Marian Dragulescu két látványos gyakorlattal diadalmaskodott, hasonlóan nagyszerűen teljesített nyújtón a kolumbiai Jossimar Orlando Calvo Moreno, korláton pedig a japán Kazuma Kaja nyert.

A magyar férficsapat tagjai közül senkinek nem sikerült döntőbe jutnia, Sóvágó Lajos szövetségi kapitány ennek ellenére optimistán értékelt, mondván, érzése szerint a válogatott felkészülten utazik majd a világbajnokságra.

“Nagyon fontos előrelépés történt a vb-felkészülésben, mert a versenyzők megpróbálták megcsinálni azokat az új gyakorlataikat, amelyekkel Montrealban fognak szerepelni. Ez nagy súlyt tett a vállukra, de a felkészülésük a következő két-három hétben sokkal jobban letisztul majd” – mondta.

Hozzátette, Szombathelyen a magyar válogatott minden tagja a 9. és a 11. hely között végzett a selejtezőben, ami ugyan nem jelentett továbbjutást, viszont a fejlődésükben nagyon fontos állomás.

A vállsérüléssel küzdő olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztián vb-szerepelésével kapcsolatban kifejtette, “elképzelhető, valószínű”, hogy ott lehet a lólengés mezőnyében. “Bizakodunk, hogy kisebb kellemetlen sérülése után részt vehet a vb-n, de erről bővebben még nem tudok nyilatkozni, mert nem ismerem a teljes orvosi véleményt” – közölte Sóvágó.

Eredmények,

férfiak:

ugrás:

1. Marian Dragulescu (román) 14,783 pont
2. Jorge Vega Lopez (guatemalai) 14,499
3. Heikki Saarenketo (finn) 14,199

korlát:

1. Kazuma Kaja (japán) 14,766
2. Ferhat Arican (török) 14,633
3. Ahmet Onder (török) 14,566

nyújtó:

1. Jossimar Orlando Calvo Moreno (kolumbiai) 14,233
2. Maeno Fuja (japán) 14,100
3. Mariosz Georgiu (ciprusi) 13,966

nők:

gerenda:

1. Catalina Ponor (román) 13,933
2. Kovács Zsófia 13,666
3. Valeria Jarmolenko (ukrán) 13,066

talaj:

1. Brooklyn Moors (kanadai) 13,566
2. Catalin Ponor (román) 13,566
3. Amy Tinkler (brit) 13,500

– MTI –








hirdetés