Torna vk – Három magyar dobogós hely szombaton

Budapest/Koper – Három dobogós helyezést szereztek a magyar tornászok a koperi világkupa szerenkénti döntőinek első napján.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a legjobban Kállai Zoltán szerepelt, aki lólengésben másodikként, ugyanitt Berki Krisztián harmadikként zárt, míg a nőknél Dévai Boglárka ugrásban ezüstérmet érdemelt ki.

A GP-győztes Kállainak a fináléban sikerült javítania a kvalifikációban kapott pontszámán, így 14.700 ponttal ezüstérmes lett. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berkinek korrigálnia kellett gyakorlata elején, ezzel súlyos tizedeket veszített, a zsűri 14.600 pontra értékelte produkcióját, mellyel a dobogó harmadik fokára állhatott.

Az Eb-bronzérmes Dévai a selejtezőben elszenvedett sérülése után nyaki fájdalmakkal indult a döntőben, ahol második ugrását szépen kivitelezte, és 14.150 ponttal megtartotta selejtezőbeli második pozícióját.

A szerenkénti döntők vasárnap folytatódnak: Al-Salty Dália gerendán, Vecsernyés Dávid pedig nyújtón lesz érdekelt.

– MTI –

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Sporthírek






hirdetés