Torna Eb – Hidvégi csak lovon versenyez a csapat Eb-n

Budapest – Már túlvan a pódiumedzéseken a magyar férfi tornászválogatott, amelynek tagjai közül a riói olimpiai kvótás Hidvégi Vid csak lólengésben versenyez a csütörtökön rajtoló berni Európa-bajnokságon.

A Hidvégi, Kardos Botond, Vecsernyés Dávid, Vágner Levente, Dudás Norbert összetételű együttes a csütörtöki selejtezőben kezdi meg a szereplését. A hazai szövetség (MATSZ) tájékoztatása szerint a kontinensviadal az idén csapat Eb is, a szombati csapatdöntőbe a legjobb nyolc gárda jut be. A szerenkénti finálékat vasárnap rendezik, itt minden szeren a selejtező első nyolc helyezettje, országonként legfeljebb kettő versenyezhet.

Az öt tornász közül csak három léphet a szerekhez, s mindhármuk eredménye számít. Kovács István szövetségi kapitánynak négy versenyzője közül kell hármat kijelölnie, Hidvégi ugyanis csak lovon szerepel.

A Londonban olimpiai 8. Hidvégi – aki a riói tesztversenyen áprilisban bronzérmes volt – Kardos Botonddal együtt kvótát szerzett, de közülük a szabályok értelmében csak egy versenyző lehet ott a nyáron Brazíliában. Kovács István szövetségi kapitány korábban jelezte, hogy minden bizonnyal Hidvégit jelöli, a végső döntés azonban csak az Eb után születik meg. A kapitány jelölése alapján a MATSZ tesz javaslatot a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB), amely a név szerinti nevezés elküldésével dönt az induló személyéről.

A felnőttek mellett az Eb-n a Boncsér Krisztián, Csorvási Soma, Kiss Balázs, Mészáros Krisztofer és Balázs Krisztián alkotta junior együttes is versenyez.

A juniorok egyéni összetett döntőjét péntek este rendezik, szombaton a felnőtt csapatok fináléjára, vasárnap pedig előbb a felnőttek, majd a juniorok szerenkénti döntőjére kerül sor Svájcban.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés