Torkos menza

Torkos menza

A kaja jeles, a szervezésből megbukott.
Mondhatnánk, hogy az átlag magyar nem
étterembe veri el a pénzét
esténként, de azért egy torkos
csütörtökön belefér a
dőzsölés…


Tudtuk azt, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek,
akik ez így gondolják, ezért a
hét elején már asztalt
foglaltattunk. Este 10-re volt legkorábban,
sebaj, úgyis kilencig tart a munkaidő.


Pont belefér, pihenésképp
irány egy jó kis vacsi! Azon
kívül, hogy a választott hely nem
hazudtolta meg hírnevét
inkább kihagytam volna és bedobok otthon
a sütőbe egy mirelit pizzát, mert ott
legalább nem nézi ki a vacsit a
számból harminc éhes, és
igen morcos várakozó ember.


Éppen csak, hogy megkaptuk a
rendelést, amikor megérkezett a
következő társaság, akik
szintén asztalt foglaltattak. A
miénket…


Ha pozitívan próbálom
nézni, akkor nosztalgia estének is elment
volna, hiszen még felrémlik az
általános iskolai menza, amit a
kétezer gyerek egyszerre támadott meg,
és aki kapja marja alapon
működött a helyszerzés. Ha
szerencsénk volt akkor két diák
közé még bepasszíroztuk
magunkat és gyorsan belapátoltuk a
kaját, mert jött is a következő
osztály.


Tehát torkos csütörtökön
tényleg torkosnak éreztük magunkat,
mert akarva akaratlanul úgy ettünk, mint
aki a buszhoz siet.


A desszertet már félve
rendeltük meg, hiszen a már kicsit
tülekedő tömeg vége
kilógott az étteremből, aki pedig
befért, az szúrós szemmel
nézte minden mozdulatunkat. Egy közös
sütit egy perc alatt benyomtunk és
már loholtunk is fizetni… Finomnak finom
volt…