Tömeg az egyetemnél, felvonulás a belvárosban – Így élte meg Debrecen a forradalmat

1956 debreceni emlékei: a belváros
1956 debreceni emlékei: a belváros - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Az események átélőjeként jól emlékszik a forradalmi lelkesültségre dr. Orosz István. Vele beszélgettünk.

Néhány visszaemlékezésben ugyan megosztotta élményeit, de tudományosan sosem foglalkozott az 1956-os forradalommal, viszont arra jól emlékszik, hogy október 23-án 20 fok körüli napsütéses meleg idő volt, míg a szabadságharc leverésekor, november 4-én kimondottan hűvös, borongós. A debreceni egyetemen akkor utolsóéves Orosz István szerint 1956-ról nagyon széles skálájú irodalom jelent meg, és főleg az utóbbi 25 évben ezek jó része helyesen tárja fel az akkori események hátterét, lefolyását. Megélve a történelmet azonban neki másfajta élményei is vannak.

Nyugtalan évek

Ilyen a már említett időjárás, amiben hívő emberként utólag valamiféle sorsszerűséget is vélt felfedezni. És ilyen a megyei pártbizottság első titkára (később a KISZ KB első titkára), Komócsin elvtárs arcán végig gördülő izzadtságcseppek látványa, amikor az egyetemi megmozdulások központjának számító Benczúr-kollégiumban nem tudott választ adni a jobbítás lehetőségéről érdeklődő hallgatóknak. Ezek a pillanatok és érzemények együtt jelentik az ’56-os múltat dr. Orosz Istvánnak, aki jól emlékszik arra a légkörre is, ami már október első felétől körbelengte az egyetemet, a várost, az országot.

Dr. Orosz István | Fotó: Magánarchívum Dr. Orosz István | Fotó: Magánarchívum ©

– Aki olvasott újságot, az érezhette, a rákosista Gerő Ernő és más politikai vezetőkkel szembeni elégedetlenséget, amit tovább fokozott a kivégzett Rajk László és társainak október 6-ai újratemetése. De még korábbra érdemes visszamenni, már 1953-ban, Nagy Imre első miniszterelnöksége idején is nagyon nyugtalan hely volt az egyetem, és azt követően is sok hallgató követte nyomon a Szovjetunióban történteket, Hruscsov hatalomra kerülését, az 1956. februári XX. pártkongresszust, melyen elítélték a sztálinista diktatúrát. Ezekből is változásokra lehetett következtetni, amit nem a rendszer leváltásában, hanem annak jobbá, igazságosabbá tételében szerettek volna látni az emberek.

Mint március 15-én

Orosz István még egy fontos dátumot említ meg, mint az október 23-ai debreceni eseményekhez nem közvetetten kapcsolódó, de arra kiható eseményt. Két évvel korábban, március 15-én a korábbi Rákosi-rendszerben teljesen elképzelhetetlen módon az egyetemisták – a fiatal tanársegédek szervezésében – nemzetiszínű zászlókkal felvonultak a Kossuth-szoborig, és megkoszorúzták.

Az egyetemnél | Fotó: Magánarchívum Az egyetemnél | Fotó: Archív ©

Az akkori élmény hatására indult el 1956. október 23-án is a menet, hogy az egyetemen előzőleg összeállított 20 pontos kiáltványát eljuttassa a pártvezetőknek, illetve megjelentesse a Napló elődjében, a Néplapban.

– Azon a keddi napon az első jel az volt, hogy az oktatók közül valaki nem tartotta meg az óráját, így Kovács Kálmán, Für Lajos és mások elkezdték megfogalmazni a 20 pontot. Elég vegyes volt, hiszen olyan is szerepelt benne, hogy legyen nyilvános Farkas Mihály tárgyalása, meg ne kerüljön a Szovjetunióba a magyar urán. Ettől függetlenül ezeket is lelkesen megszavaztuk a sajtószabadsággal és hasonló fontos követelésekkel együtt. A pontok végére érve indultunk el a Kossuth-szoborhoz, illetve a Perényi utcai pártházhoz végig a Simonyi úton és a Péterfia utcán, közben nagyon sokan csatlakoztak hozzánk.

A pártbizottság székházát körülvevő 7–8 ezres tömeget folyamatosan tájékoztatták a bent zajló tárgyalásokról, Görbe János színész pedig elszavalta Petőfi A nép nevében című versét. Az eseményeket átélt történész jól emlékszik arra is, hogy a Déri Múzeum ablakaiban sorra jelentek meg a nemzetiszínű lobogók, majd integetett nekik az egyik professzoruk, később a múzeum igazgatója, Balogh István is. Tapintható volt a forradalmi lelkesültség, ami még fokozódott kora délután a 20 pont elfogadásának a hírére, illetve a Néplapban megjelenésére tett ígéretre. Ezután szerteágaztak az események, Orosz István az újabb egyetemi nagygyűlésen vett részt.

A temetőnél | Fotó: Archív A temetőnél | Fotó: Archív ©

Szolgálja a népet

– Olyan sokan gyűltünk össze, hogy a tömeg egy része a főépületen kívül rekedt, nekik az addigra a forradalom mellé állt katonaság szerelt fel hangszórókat, hogy mindenki hallhassa a szónokokat. Az ott elhangzottakból nyilvánvaló volt, hogy senki nem akarta újra magántulajdonba adni a gyárakat és földeket, nem akart más rendszert, csak azt szerette volna, ha a meglévőt megreformálják a nevéhez hűen. Nem véletlen nevezték szocialista forradalmi bizottmánynak a később létrejövő grémiumokat, hiszen nem magával a szocializmussal volt baja az embereknek, hanem az attól eltérő hatalomgyakorlással, ami mindent szolgált, csak a népet nem. A bizottmány szót egyébként Für Lajos javasolta a 1848-as forradalom mintájára. Ez alatt a hallgatók egy része a nagy ipari üzemekbe, a Járműjavítóba és a Göcsbe ment tájékoztatni az ottani dolgozókat, akikkel újra a belvárosba vonultak, ahol az ÁVH-sok az országban elsőként a tömegbe lőttek. A két halálos áldozattal és csaknem 30 sebesüléssel végződött eseményről Orosz István csak később értesült, részt vett a november 2-ai temetésükön is.

HBN–ÉP








hirdetés