Tolvaj reggeli ebédre „tálalva”

Tolvaj reggeli ebédre „tálalva”

A rendőrök öt órán belül elfogták az egyik ládbesenyői élelmiszer bolt
tolvajait. A kora reggel elkövetett bűncselekmény úgymond ebédre
megoldódott.

A napokban az Edelényi Rendőrkapitányság ügyeletére reggel fél hétkor érkezett bejelentés arról, hogy az egyik ládbesenyői kis boltot feltörték és onnan különféle élelmiszereket loptak az akkor még ismeretlen elkövetők.

A helyszínen végzett bűnügyi szemlével párhuzamosan bevezetett forrónyomos intézkedések hamar meghozták eredményüket. A nyomozók látókörébe négy lehetséges elkövető került, a náluk megtartott házkutatások, pedig be is igazolták a rendőrök gyanúját. Így öt órán belül előállították őket az Edelényi Rendőrkapitányságra.

A három edelényi és egy szendrői elkövetőből álló csoport tagjai az eléjük tárt bizonyítékok alapján elismerték tettüket, velük szemben
lopás miatt indított eljárást a rendőrség.

Az elkövetőktől lefoglalt lopott árukat a rendőrök maradéktalanul visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának.

-Az Edelényi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján MRFK Kommunikációs Iroda-