Tobin-ügy – Kedden szakértői egyeztetés lesz Brüsszelben

Budapest, 2012. július 13., péntek (MTI) – Július 17-re, keddre hívta össze Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi felelőse a magyar és az ír igazságügyi tárca szakértőit a leányfalui ír gázoló ügyében – tudta meg az MTI a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) sajtóosztályától pénteken.

 

Az MTI információi szerint a brüsszeli megbeszélésen a KIM-et a tárca két szakjogásza képviseli majd. Ezen a találkozón készíthetik elő a két ország szakminiszterének későbbi egyeztetését.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy újabb levelet írt a leányfalui ír gázoló ügyében Viviane Redingnek, arra kérve őt, hogy érje el: az írek legyenek konstruktívabbak a szabályozási kérdésekben és a konkrét ügyben is, amelyben az áldozatok családja és a magyar igazságügyi minisztérium legalább egy konkrét reakciót szeretne elérni az ír hatóságok részéről.

Mint mondta, a 2000-ben Leányfalun két kisgyermeket elgázoló ír Francis Ciarán Tobin ügyében “kissé megrekedtek a tárgyalások”, az ír igazságügy-miniszter ugyanis még nem reagált a megkeresésére. Viviane Reding azonnal válaszolt a levelére, és háromoldalú egyeztetést hívott össze, de ő sem tudott egyelőre időpontot mondani a két szakminiszter és az uniós biztos közötti személyes találkozóra – tette hozzá a közigazgatási és igazságügyi miniszter.

Ezen a héten azonban Alan Shatter ír igazságügy-miniszter a szigetország parlamentjének szenátusában elmondott, az európai letartóztatási parancs intézményével és az ír kiadatási törvényekkel kapcsolatos előterjesztésében kitért a Tobin-ügyre is. Az ír igazságügy-minisztérium által az MTI-nek csütörtökön elküldött átirat szerint a szakminiszter felidézte, hogy az elmúlt napokban magyar kollégája, Navracsics Tibor levelet küldött neki, amelyben kifejezte aggályait az üggyel kapcsolatban.

Shatter kijelentette: a Tobin-ügyben további kapcsolatfelvételek is várhatók, ám ő személyesen nem tenne jó szolgálatot a gyermekek oly sokat szenvedett családjának, ha azt a reményt keltené, hogy a család kívánságai teljesülhetnének (a gázoló elleni további eljárással kapcsolatban).

“Nagy sajnálatomra nincs olyan további olyan helyénvaló lépés, amelyet az ír törvények alapján még meg lehetne tenni” a Tobin-ügyben – fogalmazott parlamenti előterjesztésében az ír miniszter.

Francis Ciarán Tobin, aki az Irish Life biztosítótársaság képviseletében három évig dolgozott Magyarországon, 2000. április 9-én Leányfalun elütött egy öt- és egy kétéves kisgyermeket, akik a helyszínen meghaltak. A vizsgálat megállapította, hogy a baleset okozója nagy sebességgel előzésbe kezdett, eközben elvesztette uralmát járműve felett, felhajtott a járdára, és ott ütötte el a két gyermeket, akik közül a kisebbik babakocsiban ült. Tobin 2000 novemberében távozott Magyarországról, miután kiküldetése lejárt. Két évvel később távollétében három év szabadságvesztésre ítélték.

Az ír Legfelsőbb Bíróság idén június 19-én elutasította az ír férfi magyarországi kiadatását. A testület azzal indokolta határozatát, hogy a baleset idején hatályos ír jogszabály értelmében az átadásra csak akkor lett volna lehetőség, ha Francis Ciarán Tobin megszökött volna abból az országból, amely európai elfogatóparancsot adott ki ellene. Tobin azonban óvadékot tett le, mielőtt elhagyta az országot, ezért távozása nem minősül szökésnek.

 

 

bhz \ bzt \ hgp

 

MTI

Címkék: ,