Többször megszúrta élettársát, de ez sem volt elég

Tárgyalás a Debreceni Törvényszéken
Tárgyalás a Debreceni Törvényszéken - © Fotó: Matey István
Debrecen, Mikepércs – Emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt a bíróság előtt.

A vád­irat ismertetésével, a vádlott és a két sértett meghallgatással elkezdődött hétfőn a Debreceni Törvényszéken annak a mikepércsi nőnek a büntetőpere, aki tavaly májusban megszurkálta élettársát, majd néhány nappal később halálos fenyegetéseket követően felgyújtotta bérelt házukat. Az egyik sértett (az élettárs), élve mentességi jogával, nem tett vallomást.

Az ágyról a tetőre

Mint a tárgyaláson is kiderült, B. Anna és a férfi egyaránt sűrűn a pohár fenekére néztek, olyankor különösen gyakoriak voltak a veszekedések, amelyeket főként a rendkívül féltékeny természetű nő robbantott ki.

A szurkálás délelőtt történt, amikor a földúton dülöngélve ismét összekaptak, s a vádlott négyszer megdöfte a földről felállni próbáló férfit a rendszerint nála lévő konyhakéssel, miközben azt kiabálta neki, hogy „úgyis megdöglik”. B. Anna a történtek után távozott, a mentő riasztásáról egy szemtanú gondoskodott (a sértett könnyebben sérült).


mike (2)

Fotó: Matey István


A házat, amely ráadásul nem is az ő tulajdonuk, a délutáni órákban gyújtotta fel a vádlott, miután közös részegeskedés során a férfi többször felpofozta. Csak akkor hagyta abba és húzott nyúlcipőt, amikor is párja baltával fenyegette meg, mondván, megöli, ha más nővel összeszűri a levet. A férfi távozása után B. Anna felgyújtotta a teraszon lévő ágyat, amiről a tűz átterjedt a tetőre – a lángokat a tűzoltók fékezték meg, a kár mintegy 300 ezer forint.

HBN








hirdetés