Többéves kutatási eredményeket tettek tönkre állatvédők a Milánói Egyetemen

Milánó, 2013. április 23., kedd (MTI) – Állatvédők szállták meg a Milánói Egyetem gyógyszerkutató tanszékének laboratóriumait, és szabadon engedtek több tucat egeret, nyulat, valamint összekeverték a kísérleti állatok ketreceinek feliratait, tönkre téve ezáltal pszichiátriai betegségekről több éve folyó kutatások eredményeit.

Számos állat olyan pszichiátriai rendellenségek genetikai modelljeként szolgált az egyetemi kutatók számára, mint az autizmus vagy a skizofrénia.

Senkit sem vettek őrizetbe a tizenkét órán át tartó dráma nyomán, de az egyetem közölte, hogy feljelentést tesz a állatvédők ellen, akik el is vittek néhány kísérleti állatot.

A Fermare Green Hill nevű állatvédő csoport öt aktivistája szombaton foglalta el az egyetemi laboratóriumokat. Illegálisan megszerzett belépőkártyával jutottak be. Ketten nyakuknál fogva hozzáláncolták magukat az ajtókhoz. A szervezet honlapjára fotókat küldtek akciójukról, hangoztatva, hogy addig maradnak az épületben, ameddig nem érik el az összes kísérleti állat szabadon engedését. A kutatólaboratóriumokban mintegy 800 állat él, többségében genetikailag módosított egér és néhány nyúl is. Az aktivisták hálózsákokkal és élelemmel voltak felszerelkezve – adta hírül a Nature tudományos folyóirat honlapja olasz lapjelentések alapján.

Az épületen kívül ezzel egy időben több száz állatvédő tüntetett. A tanszék helyettes vezetője, Paolo Viani és a rendőrség tárgyalásokat kezdett az aktivistákkal, és az estére megszületett kompromisszumos megoldás nyomán kevesebb mint 100 állattal távoztak az állatvédők, és állítólag egy olyan ígérettel, hogy a többiért később visszatérhetnek.

Michela Matteoli neurobiológus autizmus és más idegi rendellenességek kutatásainak nagy részét tönkretette az akció. “Három embernek egy évi munkája szükséges ahhoz, hogy létrehozza azokat az állatkolóniákat, amelyek a különböző pszichiátriai betegségek modelljei voltak az egyetemen” – idézte a neurobiológust a honlap.

Olasz sajtójelentések szerint mintegy 60 tudós ellentüntetést tartott Milánóban az állatvédő szervezet tudatlansága, durva akciója ellen. Egy olasz biotechnológiai folyóiratban közzétett nyílt levelükben magyarázták el helyi és nemzetközi ügynökség által finanszírozott kutatásaik lényegét és értékét.

– MTI –