Többen is távozhatnak a Lokiból

Akt.:
Többen is távozhatnak a Lokiból
© Fotó: Kovács Péter
Debrecen – Bár nagy a csend, de a felszín alatt komoly változások körvonalazódnak a DVSC futballcsapatánál. Mint arról korábban már beszámoltunk, távozott az együttestől Szuk Hjun-Jun, Haris Handzic és Ivan Kelava, a két csatár és a kapus után pedig néhány nappal Frank Feltschertől is megvált a Loki.

A hírek szerint további labdarúgóktól is el kell köszönniük a cívisvárosi szurkolóknak. A Vasas hátvédje, Osváth Attila kölcsönben szerepelt a tavasszal a Nagyerdőn, ő állítólag visszatér a piros-kékekhez, de ugyanez hírlik a kapus Braniszlav Danilovicsról is, akit a Puskás Akadémiánál várnak vissza.

Információink szerint Felcsúton kiszemelték a Debrecen középpályását, Holman Dávidot is, akiért jó pénzt fizethet a PAFC. Verpecz István is távozhat, a hajdúsági kapuvédő nem kizárt, hogy Pakson köt ki.

Vagyis egyelőre szinte csupán arról hallani, hogy fogyatkozik a keret, az „érkezési oldalon” eddig csak az MTK hálóőrét, Danijel Petkovicsot olvashattuk a sajtóban, igaz, ő inkább külföldre menne elsősorban. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy mindez csak pletyka, és a Lokinál magyar kapusban gondolkodnak inkább.

Ugyanakkor jelen állás szerint még mindig nem tudni, hogy ki lesz a vezetőedzője a gárdának, állítólag a vezetőség Herczeg Andrásban gondolkodik, azonban egyelőre még nincs döntés az ügyben.

HBN



DVSC: Holman Dávid bekerült a sportnapilap válogatottjába

A keretbe egy debreceni labdarúgó került be.

 


Hárman máris lapátra kerültek a Lokinál

A DVSC szerződést bontott a bosnyák Haris Handziccsal, a horvát kapussal, Ivan Kelavával, és távozik a dél-koreai Szuk Hjun-Jun is – írja a dvsc.hu hivatalos honlap.


DVSC: Frank Feltscher távozik

A svájci-venezuelai középpályás a következő szezont már nem a Lokival kezdi el.








hirdetés