2012.02.22 14:01; Frissítve: 2012.02.22 14:01


Többen, de kevesebbel tartoznak az adóhivatalnak

Többen, de kevesebbel tartoznak az adóhivatalnak
Budapest, 2012. február 22., szerda (MTI) – Az elmúlt év utolsó napján 2.215,4 milliárd forint adótartozást tartott nyilván a hatóság, szemben a 2010. év végi 2.308,8 milliárd forinttal, ugyanakkor az adósok száma a 2010. évi 1.495.372-ről – a magánszemélyeket is beszámítva – 1.548.394-re növekedett egy év alatt – közölte a feketelista.hu gazdasági adatokat gyűjtő honlap az MTI-vel.

 

A 100 millió forintnál nagyobb összeggel, 180 napnál hosszabb idő óta tartozó cégek listáján 2.742 cég neve szerepel. Ez a szám az egy évvel korábbihoz képest 5,4 százalékkal több. Az e körbe tartozó cégek mintegy 75 százaléka felszámolás alatt álló vállalkozás, de a listáról csak az eljárás befejezése után kerülhetnek le.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kimutatása szerint a működő gazdálkodók hátraléka – az egyre tömegesebb behajtási cselekménynek, felszámolásnak és végelszámolásnak köszönhetően – egy év alatt 12,4 százalékkal mérséklődött, ami 51,5 milliárd forintot jelent.

A NAV-nak tartozó cégek több mint a fele (50,8 százaléka) a fővárosban van bejegyezve.

A nagyadósok között számos ismert, nagy múltú cég található. Így például a miskolci DAM Steel Speciális Acélgyártó Rt., a budapesti Fékon-Tex, az egri Berva Finomszerelvénygyártó Rt., a kecskeméti Euro Möbel Kft., a Csepeli Fémmű Rt, a Transelektro Zrt, az Ikarus Holding Zrt., a MÁV Hídépítő Kft., a Cornexi Zrt., a Bábolna Mezőgazdasági Zrt., a Budapesti Vegyiművek Zrt.

Feltűnően sokszor olvashatók kis településeken bejegyzett cégek nevei a listán.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Gazdaság
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott [...] tovább »
Agrárkamara: június 1-jéig még lehet jelentkezni az osztatlan földtulajdonok megosztására
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - Június 1-jéig még lehet jelentkezni a részarány-földkiadás során [...] tovább »
A németek 79 százaléka elutasítja az euróövezeti kötvény ötletét
Berlin, 2012. május 25., péntek (MTI) - A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös [...] tovább »
BÉT – A régióban kiemelkedő teljesítményt mutatott a BUX
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,95 pontos, 0,53 [...] tovább »
A gáz kétszerte gyorsabban drágult, mint a villany az EU-ban
Brüsszel, 2012. május 25., péntek (MTI) - Az Európai Unió 27 tagországában 2010 második fele és 2011 második [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés