Több tízezres tömeg látogat is a vásárra

Több tízezres tömeg látogat is a vásárra
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen -  A megye lakosai számára Mihály nap egyet jelent a vásárral, melynek elengedhetetlen kelléke az indián muzsika, a főtt kukorica és léggömb árus.

Idén is hatalmas tömeg hömpölygött a Böszörményi úton, ahol az időjárás is a látogatóknak kedvezett. Két idős hölgy például arról csevegett, hogyha bár nem is vettek semmi, a napsütéses időben legalább tettek egy egészségügyi sétát.

Sokan családi programot csináltak a vásárból, így tett a Szabó család is, akik bár a gyerekeknek vásárolt lufin és édességeken kívül mást nem vettek, egy finomat ebédeltek. Simon János árus kérdésünkre elmondta, tavalyhoz hasonlóan idén is sokan csak nézelődnek, de azért akad vásárló is.

Egy Kolozsvárról érkezett függönyöket és kerámia serpenyőket árusító asszony már kevésbé volt elégedett. Hiába kérte a „szép asszonyokat” és „fiatalembereket” nézzék meg közelebbről termékeit, hisz olcsón adja, vásárlója nem sok volt.

Nagy tömeg állt azonban a fehérneműket, tavaszi ruhákat, és kézműves termékeket kínáló sátrak előtt. A vásárban a gyerekek szórakoztatásáról is gondoskodtak, hiszen aki akart póni lovagolt, vagy a vándor vidámpark egyik gépére ült fel.

HBN








hirdetés