Több százan indulnak az atlétikai ob-n, debreceniek is rajthoz állnak

Kazi Tamás három számban is rajthoz áll a BOK Csarnokban
Kazi Tamás három számban is rajthoz áll a BOK Csarnokban - © Fotó: Derencsényi István
Budapest, Debrecen – Népes csapattal képviselteti magát a DSC-SI a pesti bajnokságon.

Az utolsó világbajnoki szintteljesítési lehetőséget kínálja a hazai atléták számára a BOK Csarnokban szombaton és vasárnap sorra kerülő fedettpályás országos bajnokság.

A két nap során 26 számban avatnak bajnokot, ezekre 329 nevezés érkezett – a hazai szövetség honlapja szerint.

Eddig a vb-ezüstérmes Márton Anita (a súlylökők versenyét a szombathelyi téli dobó ob keretében rendezik meg február 24-én) és a vb-bronzérmes Baji Balázs (60 m gát) mellett két gátas, debreceni hölgy, Kerekes Gréta és Kozák Luca rendelkezik vb-szinttel, a többpróbázó Krizsán Xénia pedig meghívás alapján indulhat a március 1. és 4. között sorra kerülő fedettpályás-világbajnokságon Birminghamben.

Kemény szintek

Spiriev Attila sportigazgató az MTI-nek pénteken elmondta, az ötpróbázóknál már lezárult a nevezés, mivel csak 12-en indulhatnak a vb-n, így a tavaly fedett Eb-harmadik Zsivoczky-Farkas Györgyi nem utazhat. Hozzátette, az ob-n legjobb eséllyel Nguyen Anasztázia (60 m) csatlakozhat az eddigi szintesekhez, valamint 60 m gáton Sorok Klaudia. Utóbbi esetében azonban maradna ötfős a csapat, mivel egy számban egy országból csak ketten állhatnak rajthoz. Kiemelte, hogy a nemzetközi szövetség „brutális szinteket” határozott meg, mivel úgy tűnik, kis létszámú vb-t tervez.

Az Atletika.hu honlap szerint a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola (DSC-SI) képviseletében Lesku Patrik (60 m), Győri Árpád (200 m), Győri Balázs (400 m), Győri Balázs (800 m), Kazi Tamás (800, 1500, 3000 m), Juhász Balázs (3000 m), Dudás Anetta (60 m), Dudás Anetta (200 m), Kerekes Gréta (60 m gát), Kozák Luca (60 m gát) és Klekner Hanga Csenge (rúdugrás) indul az ob-n. A küzdelmek szombaton 14.50, vasárnap 13.30 órakor kezdődnek.

MTI, HBN


A versenyző elmondta, nagyon keményen dolgoztak edzőjével, és ennek meglett az eredménye
Debrecen - A debreceni atléta pár hét múlva a felnőttek között, a világbajnokságon áll rajthoz. A versenyzésről szólt az utóbbi pár hete Kozák Lucának: a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola atlétája kiváló eredményeket ért el a különböző viadalokon. A budapesti idénynyitó régiós atlétikai bajno...

Fotó: DSC-SI
Debrecen - A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola sokszoros magyar bajnok gátfutója Franciaországban versenyzett, nem is akárhogy. Három napon belül kétszer is megjavította egyéni legjobbját 60 gáton Kerekes Gréta, aki előbb vasárnap Metzben 8,16-os idővel, élete legjobbjával a negyedik helyen ért ...



Sporthírek