Több pénz jut a civileknek

Több pénz jut a civileknek
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Idén 42 és fél millió forinttal segíti a debreceni civil szervezetek munkáját a helyi önkormányzat.

Már elérhetőek a debreceni önkormányzat civil szervezeteknek szóló új pályázatai a civilek.debrecen.hu, illetve a www.debrecen.hu internetes oldalakon – derült ki azon a fórumon, amelyet a debreceni Simonffy utcai Ifjúsági Házban tartottak csütörtökön.

Működés, foglalkoztatás

A rendezvény elején dr. Széles Diána alpolgármester elmondta: akárcsak tavaly, idén is biztosítanak a civileknek működési költségeikhez támogatást. Ettől az évtől azoknak a civil szervezeteknek is tudnak anyagilag segíteni, amelyek közfoglalkoztatottaknak adnak munkát. Az alpolgármester kiemelte: azt szeretnék, ha a városi kulturális intézmények mellett a civil szervezetek is minél több, sok polgárt megmozgató rendezvényt szerveznének.

Fotó: Molnár Péter

– Támogatnánk azokat a fiatalokat is, akik valamiben tehetségesek, sikeresek. Nem akarjuk, hogy más városba menjenek, inkább kötődjenek Debrecenhez, itt boldoguljanak – jelentette ki dr. Széles Diána. Ennek jegyében 5 millió forinttal megemelték az ifjúsági alap összegét.

A pályázatok beadási határideje április 26-a, 14 óra.

Fotó: Molnár Péter

Egyszerűbb rendszerben

Szentei Tamás, a debreceni polgármesteri hivatal kulturális osztályának vezetője az önkormányzati ciklus végéhez közeledve arra emlékezett, hogy dr. Széles Diána alpolgármester a legutóbbi önkormányzati választás után azt kérte tőle, hogy a pályázati rendszer legyen egyszerű, átlátható, és adjanak meg minden segítséget azoknak, akik pályázni szeretnének. Ez 2015-ben megvalósult, és azóta is jól működik. – A visszajelzések alapján folyamatosan finomítják a kiírásokat – magyarázta.

OCs