Több mint kétezer gyermek tanulhat úszni

Nagy lehetőség előtt a derecskei gyerekek
Nagy lehetőség előtt a derecskei gyerekek - © Fotó: Getty Images
Derecske – A tanuszodaprogram első két létesítménye Derecskén és Tokajban valósul meg.

Feszített víztükrű, vízforgatós, állítható mélységű uszoda épül Derecskén – jelentette be szerdán Bakó István, a település polgármestere, valamint Vitányi István országgyűlési képviselő. A létesítmény építéséről lapunk is hírt adott, érdeklődésünkre azonban konkrétumokkal még nem tudott szolgálni a városvezető.

Bakó István a szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, évtizedes álom teljesül Derecskén. Kiemelte: a tanuszoda Konyár, Tépe és Sáránd igényeit is figyelembe véve több mint kétezer gyermeknek teremti meg az úszás lehetőségét.

Vitányi István hangsúlyozta: a kormány célja a mindennapos testnevelés bevezetésével és az uszodaépítések támogatásával az, hogy a jövő nemzedéke egészségesebben éljen, s emellett az úszás utánpótlása is erősödjön.

A derecskei létesítmény két medencéből, egy nagyobb 1,9 mélységű 25 méteres és egy 8×12 méteres tanmedencéből áll majd, amelyhez kiszolgálólétesítmények és öltözők is tartoznak. A komplexum regionális szintű versenyek megrendezésére is alkalmas lesz. A derecskei beruházás költsége százhatvanmillió forint, és valószínűleg 2014 végére készül el.

HBN








hirdetés