Több mint egymillió forintot gyűjtöttek a Tündérfutáson

Akt.:
II. Tündérfutás a Nagyerdőn
II. Tündérfutás a Nagyerdőn - © Fotó: Kovács Péter
Debrecen – Az eső sem szegte kedvüket a „tündéreknek” – közel 1200-an rajtoltak el szombaton a 2. Tündérfutáson, a Debreceni Köztemető 3-as kapujának körforgalmában.

A Tündérkör Alapítvány által életre hívott futóversenyen adakozni is lehetett, összesen 1.100.040 forint gyűlt össze, melyet az elesett gyermekek javára fordítanak majd, tájékoztatta lapunkat Tóth Ferenc, az alapítvány kurátora.

HBN


Debrecen, Nagyerdő - A Tündérkör Alapítvány második alkalommal rendezte meg június 2-án a Tündérfutást. A csapadékos idő ellenére csaknem 1200-an vettek részt, kétszer annyian, mint ősszel. A rendezvény több céllal jött létre. Egyrészt felhívni a figyelmet a hátrányos helyzetű gyermekekre és a ne...

Tündérfutás a Nagyerdőn
Debrecen - Nemes célért, a halmozottan hátrányos helyzetben élő gyermekek és családok megsegítéséért, idén is megrendezte jótékonysági futóversenyét a Tündérkör Alapítvány. A futás szerelmesei és a segíteni vágyók szombaton, a Debreceni Köztemető 3-as kapujának körforgalmában rajtoltak el, s a cé...