Több kisteherautóra lesz szükség a levelek elszállításához

Több kisteherautóra lesz szükség a levelek elszállításához
© Illusztráció: Molnár Péter
Debrecen – Átfogó programban javítaná tevékenysége minőségét a Dehusz Kft.

Egyre rosszabb állapotban van, és a mind több feladatnak egyre kevésbé tud megfelelni a Dehusz kft. gépjárműparkja. Ezzel indokolja Pethe Tamás, a társaság ügyvezetője azt, hogy a zsákokba összegyűjtött falevelek, hulladékok elszállítása időnként várat magára.

Az ügyvezetőt szerkesztőségünkbe érkezett egyik olvasói levél kapcsán kerestük meg. „Évről évre visszatérő probléma, hogy az Űrhajósok tere valahogy kimarad abból az élményből, hogy eltűnjenek az őszi falevelek és havazás esetén is járhatóak legyenek az utak és a járdák” – idézünk a levélből, amelyből kiderül az is, hogy olvasónk a felvetésével már fordult a Dehuszhoz. Onnan közölték vele, hogy a problémát már továbbították az illetékeshez. Ennél több azonban nem történt – írja előfizetőnk, aki nem is várja egyik hétről a másikra a megoldást. Csak az a baj, hogy „tavasszal még mindig ugyanaz »komposzttá« vált falevél díszíti a környéket, hetekig várja a sorsát egy fa tövében hatalmas kupacban összegyűjtve, szeméttel, élősködőkkel tarkítva”. Volt arra is példa – folytatja levelét –, hogy az Űrhajósok tere torkolatából elszállították, de 200 méterrel arrébb már otthagyták a hulladékot. Kérdezi, hogy a Dehusz közmunkások munkáját senki nem ellenőrzi? Látja ugyan őket, de hogy csinálnának valamit, azt nem sűrűn – zárja a Naplónak írt levelét.

Pályázati lehetőségekkel

– A probléma kezeléséről már több alkalommal egyeztettünk dr. Barcsa Lajos alpolgármesterrel és Krivi Béla városfejlesztési főosztályvezetővel, akik szintén a helyzet mielőbbi javulásán vannak. A benyújtott eszközigény tartalmaz 3 kisteherautót, illetve egy belügyminisztériumi pályázat segítségével is szeretnénk a járműparkunkat javítani. Az említett egyeztetéseken a város területén termelődő gally, ágnyesedék hasznosítási lehetőségeit is vizsgáltuk, ami a jövőben csökkentheti a járműveink leterheltségét. Ősszel a szociális tűzifa kiszállítása is hatással van a teherautóink leterheltségére, de az új járművek beszerzése remélhetően ezen is javít majd – fogalmazott Pethe Tamás, aki válaszát azzal folytatta, hogy több oka is lehet annak, hogy dolgozói egyik kupac levelet elszállítják, a másikat pedig otthagyják.

Ennek kiderítésére pontosabban meg kellene vizsgálni az adott esetet – menetlevelek, szemétlisták, munkalapok egyeztetésével az érintett dolgozók megkérdezésével lehet felderíteni az okokat, és a lehetőségekhez mérten javítani a hibákat, hogy azok ne forduljanak elő a jövőben. Az említett levélkupacot a napokban elszállítja a Dehusz.

HBN–KZS








hirdetés