Több intézkedést javasol a kormány a lakásáfa csökkentése mellett a gazdaság élénkítésére

Budapest – Több intézkedést, így a moziüzemeltetés szabályainak változtatását, a helyi adók felhasználásának új szabályait a fővárosi és a kerületi forrásmegosztásnál, a bíróságok elektronikus elérhetőségét is tartalmazza az egyes törvényeknek a gazdasági növekedéssel összefüggésben történő módosításáról hétfőn beterjesztett törvényjavaslat, amely lehetővé teszi az új lakások áfájának 5 százalékra való csökkentését.

A javaslat célja, hogy a moziüzemeltetőkre és a mozikra vonatkozó, a nemzetközi gyakorlattal összhangban álló statisztikai rendszer jöjjön létre, illetve megfogalmazzák a mozgóképszakmai célok támogatásával kapcsolatos rendelkezéseket. A mozi üzemeltetéssel összefüggésben a javaslat rendelkezik a besorolási eljárás pontosításáról, a mozielőzetesekre vonatkozó szabályoknak az adathordozón közzétettekre történő kiterjesztéséről, továbbá az elszámolható közvetlen magyar filmgyártási költségek körének az adórendszer változásaival történő összhangba hozásáról.

Az indítvány a helyi adókról szóló törvényt módosítja azzal, hogy a helyi önkormányzat köteles az iparűzési adóbevételt a törvény által már eddig is meghatározott feladatok mellett a helyi közösségi közlekedés ellátására fordítani. A Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető adóbevételekből származó részesedési arányt a Fővárosi Önkormányzat vonatkozásában 2016-tól 1,5 százalékponttal, 52,5 százalékra, a 2017-től pedig további 1,5 százalékponttal, 54 százalékra emelik, a kerületek esetében pedig ugyanennyivel csökkentik. Egyben előírják, hogy a Fővárosi Önkormányzat a megosztott adóbevételből a helyi közösségi közlekedési feladat ellátására köteles fordítani a szükséges összeget.

A javaslat rendelkezik arról is, hogy a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács tagjainak megbízatása 4 évre szól, megbízatásuk addig áll fenn, amíg az új tagok megbízásáról a delegáló szervezetek tájékoztatják a titkárságot, és az erről értesíti a korábbi tagokat. Az indoklás szerint e változtatásra a minimálbér tárgyalások zökkenőmentes lefolytatása miatt van szükség.

Az indoklás szerint a javaslat megfelelő felkészülési időt teremt 2016. június 30-ig a jogalkalmazók, a bíróságok és a jogkereső állampolgárok, szervezetek számára az elektronikus kapcsolattartás alkalmazására, amelyről a polgári perrendtartásról szóló törvény rendelkezett. Ez alatt az időszak alatt már azokat az új rendelkezéseket is alkalmazni kell, amelyeket a törvény a kötelező elektronikus kapcsolattartásra előír, de csak akkor, ha a fél él a törvény adta lehetőséggel, és az elektronikus kapcsolattartást választja. Ez a megoldás biztosítja, hogy az átmeneti időszak lejártát követően a kötelező elektronikus kapcsolattartás zökkenőmentesen megvalósuljon, és ténylegesen előmozdítsa az időszerű ítélkezést – áll a részletes indoklásban.

– MTI –

Címkék: ,







hirdetés