Több egyháznak kevesebb adófelajánlás

A katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó egyházat a tavalyinál kevesebben támogatták az adójuk egy százalékával. A Hit Gyülekezete és a baptista egyház támogatottsága viszont nőtt.

2004-ben majdnem 650 ezren, közel 3,5 milliárd forint adófelajánlással támogatták az egyházakat, míg az idei – nem végleges – adatok szerint 623 ezren 3,4 milliárd forinttal gyarapították az egyházak bevételeit – adta hírül a Népszabadság.

A felajánlások szerint a legtöbben (399 ezren) a katolikusokat támogatták, ez azonban 18 ezer hívővel kevesebb a tavalyi évnél. A sorban a református egyház a második (118 ezer felajánlás idén), majd pedig az evangélikus (35 ezer) következik. A listán negyedik a Hit Gyülekezete, amelyen kívül az első tízből csak a baptista egyház tudta növelni a támogatói számát.

Az adózók összesen 127 egyház közül választhattak, melyből csak 17-et támogatott legalább ezer ember, több mint ötven szervezet viszont száznál kevesebb felajánlást kapott.