Több a halálos baleset Hajdú-Biharban, mint tavaly ilyenkor

Halálos kamionbaleset a 4-es főúton
Halálos kamionbaleset a 4-es főúton - © Fotó: Matey István
Hajdú-Bihar – A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság értékelte az idei év elmúlt időszakát.

A megye útjain 2017 év első két hónapjában összesen 97 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. A halálos balesetek számában kedvezőtlen elmozdulás történt, hiszen az idei év elmúlt időszakában 9 ember vesztette életét megyénk útjain. Közlekedési balesetek 22 esetben végződtek súlyos sérüléssel, míg 66 esetben könnyű sérülést szenvedtek az utakon.

A balesetek vizsgálatakor megállapítható, hogy a 2016-os év ugyanezen időszakához képest a súlyos 43,6%-kal, a könnyű sérüléssel járó balesetek száma pedig 31,3%-kal csökkent.

hp

Fotó: Matey István

A 2016. év első két hónapjához képest csökkent az ittasan okozott események száma. A jelenlegi mutatók alapján – mint közreható tényezőt – a bekövetkezett balesetek 4,1%-ban lehetett megállapítani az ittasságot, 2016-ban ez 5% volt.

A személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek okait vizsgálva megállapítható, hogy a legtöbb esemény a sebesség helytelen megválasztása miatt következett be. A második leggyakoribb baleseti ok az elsőbbségi szabályok be nem tartása, míg a harmadik a kanyarodási, irányváltoztatási szabályok megszegése.

Hajdú-Bihar megye útjain 2017. február 24-től összehangolt közlekedésbiztonsági akció vette kezdetét. Ebben az időszakban a rendőrök a balesetek megelőzése, valamint a szabályszegések visszaszorítása érdekében a megye útjain 31507 járművezetőt ellenőriztek. Az egyenruhások kiemelt figyelmet fordítottak a szeszesital, valamint a vezetési képességre hátrányosan ható szerek befolyása alatt álló sofőrök kiszűrésére. Az ellenőrzés során 38 gépjárművezetővel szemben merült fel alkoholfogyasztás gyanúja, akik közül a rendőrök 20 sofőrrel szemben büntető feljelentéssel éltek. A megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó rendelkezések megsértése miatt a rendőrök 633 esetben intézkedtek.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –


Videó: Tragikus baleset Püspökladánynál – Saját telefonja okozhatta a sofőr halálát

Egy ember meghalt abban a balesetben, amelyik péntek reggel történt a 4-es főúton. Egy kisbusz kamionnal ütközött Püspökladány közelében. Az egyik utas azt mondta a Tényeknek: a kisbusz vezetője cigarettáért és a telefonjáért nyúlt, amikor az autójával áttért a szemközti sávba, és frontálisan ütközött a kamionnal. A kisteherautó vezetője a helyszínen meghalt. A Tények riportja.








hirdetés