Tízmilliók kihalt irodák bérlésére – Magyar Nemzet

Ugyan már tavaly decemberben meg kellett volna kezdenie a működését a budapesti Infoparkban az Európai Innovációs és Technológiai Intézetnek (EITI), az erre a célra kibérelt 2807 négyzetméteres iroda egyelőre üresen áll.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy a bérlésre a gazdasági minisztérium havonta körülbelül 18 millió forintot fizet, azaz eddig 72 milliót költött.

Ráadásul drágán is bérlik, hiszen a piaci ár a hasonló színvonalú irodáknál 3-4000 forint, ez pedig 6-6000-be kerül. Az épület bérleti díját a magyar állam 20, az uniós intézmény 20 alkalmazottjának bérét pedig 5 évig fizeti. A gazdasági tárca tájékoztatása szerint az irodákat már tavaly átadták, de hogy mikor kezdik valóban használni, nem tudják – olvasható a lapban.

– Független Hírügynökség –