Tízmilliárd forintot csoportosít át a kormány a költségvetésben

Budapest – Több mint tízmilliárd forintot csoportosít át a kormány a rendkívüli kormányzati intézkedések terhére egyebek mellett működési célú és dologi kiadásra – derült ki a kedden megjelent Magyar Közlönyből.

A kormányrendelethez mellékelt táblázat szerint 1,1 milliárd forintot adnak a hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítvány működési célú kiadásaira, valamint uniós befizetésekre, majdnem kétmilliárd jut a vízügyi igazgatóságok dologi kiadásaira és 3 milliárd forintot adnak az útdíjrendszer működtetésére.

Az átcsoportosításból majdnem 800 millió forint jut művészeti intézményeknek beruházásokra, majdnem 700 millió forintot pedig egyházi közösségi programokra s beruházásokra.

Rendelkeztek arról is, hogy a kormány 169 millió forintot ad a budapesti Molnár János-barlang természetvédelmi célokkal összeegyeztethető hasznosítása érdekében szükséges beruházásokra.

– MTI –








hirdetés