Sport

2016.05.05. 14:01

Rio 2016 - A ranglista alapján Póta Georgina kvótás

Budapest - Póta Georgina indulhat a riói olimpián, miután a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) csütörtökön nyilvánosságra hozott, úgynevezett ötkarikás ranglistáján a 12. helyen áll, s innen 22-en jutnak egyéni kvótához.

Budapest - Póta Georgina indulhat a riói olimpián, miután a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) csütörtökön nyilvánosságra hozott, úgynevezett ötkarikás ranglistáján a 12. helyen áll, s innen 22-en jutnak egyéni kvótához.

Téglás Péter, a női válogatott szövetségi kapitánya az MTI-nek azt mondta: Lovas Petra öt ponttal lemarad az indulásról, neki szerinte úgy sincs esélye a résztvevők közé kerülni, ha néhány ország nem használja fel a felajánlott olimpiai kvótát.

A szakember ugyanakkor úgy fogalmazott: számításai szerint Pattantyús Ádám ott lehet majd Rióban, de ez csak június 7-én, az indulási jogok végleges elosztásakor válhat hivatalossá.

Az ITTF csütörtökön délután küldi el a hivatalos értesítéseket a nemzeti szövetségeknek, amelyeknek május 20-ig kell visszaigazolniuk az érintett játékos(ok) részvételi szándékát. Ezután következik a kvalifikációt szerzett csapatok kiértesítése, illetve feltöltése, majd a fel nem használt kvóták elosztása.

Négy éve, Londonban négy asztaliteniszező képviselte a magyar színeket, Rio de Janeiróban a jelenlegi állás szerint egy vagy két pingpongos lehet ott.

A 31 éves Póta Georgina pályafutása harmadik olimpiájára készülhet, Pekingben és Londonban is a legjobb 32 között esett ki.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!